Napi Hírek, 1926. január/1
1926-01-07 [0122]
ej-* § .' testnevelési postabélyegekT1925, december végével a forgalombél kivonták, azok ennélfogva 1926. január 1-étől kezdve postai küldemények bérmentesítésére többé föl nem használhatók. A felnem használt testnevelési^bélyegeket 1926,^január végéig bármely postahivatal a névérték erejéig más forgalomképes bélyegre dijtolanul becseréli, /MTI/ § A Magyar Távirati Iroda jelenti: Gróf Bethlen István miniszterelnök tudvalevőleg január 2-án fogadta az egységes part több tagját, akik előtt bizoiyos nyilatkozatokat tett a frankhamisítás ügyével kapcsolatban is, Berki Gyula nemzetgyűlési képviselő egyes lapoknak információkat adott a látogatás lefolyásáról és ez információk nyomán a sajté elférditve közölte a miniszterelnöknek egyes kijelentéseit. A miniszterelnök az egységes párt tagjaival folytatott beszélgetés során a leghatározottabb formában kijelentette, hogy a frankhamisítást bűnügynek tekinti és a maga részéről kérlelhetetlen szigorúsággal fogja az ügy felderítését és kinyomozását szorgalmazni. Ebben aAhatárolásában semmiféle más tekintet nem vezeti ót, mint az ország erkölcsi integritásának megvédése és vagy sikerül felderítenie az ügyet, vagy elhagyja a helyét. Csupán ennyit mondott a miniszterelnök es minden ezzel ellenkező nyilatkozat,^amely neki tulajdoníttatott,^merő kombináció és üres kitalálás csupán, s ezen az alapon a leghatározottabban vissza kell utasitani mindazokat a felelőtlen következtetéseket is, amelyeket ezzel kapcsolatban egyes alkotmányos faktorok közötti állitólagos ellentétekre vonatkozóan konstruáltak.