Napi Hírek, 1925. december/2
1925-12-18 [0121]
§ Szombathely, december 18, Tegnap Torony községben halálos autó-elgázolás történt, A pinkafői Putsch-féle posztógyár teherautója posztöárukkal megrakva Szombathely felé tartott. A soffőrca kivül Oszwald Károly fiatal fonőmunkás ült az autön. Torony községben a soffőr vámügyek elintézése végeit megállította a teherautót és leszállt róla. Közben Oszwald Károly, aki még sohasem vezetett gépkocsit, meg akarta forditani a kocsit. El is indította, de megállni már nem tudott és az épen^arra haladó gombkötő János 80/kondást halálra gázolta, A segítségre siető emberek dorongokkal emelték Te a teherautót Gombkötőről, akin azonban már nem tudtak segíteni. A csendőrség Schütter Gyula soffőrtes 0szw8ld Károlyt őrizetbe vette, /MTI/ . / £_ ^yt^d §Bukarest, december 18. Az Arad-nagyváradi vonalon levő Szentanna állomásnál az aradi motoros gyorsvonat belefutott egy tehervonatbe. Az összeütközés olyan heves volt, hogy a motoros első kocsija teljesen porrá zúzódott, A törmelékek 8lól három súlyos és kilenc könnyebb sebesültet húztak ki. A sebesülteket segélyvonaton szállítótták Aradra; Háromnak az állapota annyira válságos, hogy életben maradásukra nincs remény. /MTI/ §Bukarest, december 18. A szentásuban Lepadatu kultuszminiszter benyújtotta a romániai egyházakra vonatkozó törvényjavaslatot, amelyet hosszabb beszédben ismertetett. A törvényjavaslat néhány fontosabb intézkedése a következő: A törvény kimondja, hogy egyetlen vollásfelekezetrtiek sem szabad függő viszonybon lennie külföldi egyházi hatóságokkal,^ vagy szervezetekkel szemben, kivévaAdogmotikus elvekben es a kánonjogbon előirt hatóságoktól, ^rendelkezés .(a) célja annak megakadályozása, hogy a romániai vollásfelőkezelj a katolikusok kivételével "külföldről utasításokat kophassanak" A ks romániai egyházi hatáságok juvis^di^^cionáris joga nem terjedhet tul az ország hotánán, viszont külföldi hatóságok sem gyakorolhatnak ilye jogot Románia területén. A javaslat e rendelkezése értelmében a nagyváradi és a sz&tmári romai katolikus püspököknek le kell mondoniok a határon tuli • híveiktől. További intézkedése a törvényjavaslatnak az, hogy egyetlen vallásfelekezet sem fogadhat el anyagi segélyt külföldről'ós nem támogathat külföldi állampolgárokat, csak a kormány hozzájárulásával. A tőrvényesen megalakult egyházi szervezetek jogi személyiséggel ruháztatnak fel- A theologiák tanterveit be kell jelenteni a kultuszminisztériumnak, amely a román nyelv, a történelem és irodalom tanításának módját a közoktatásügyi minisztériummal együt tesen állapítja meg. A törvény elismeri a görögkeleti, görögkotolikus if egyest katolikus, örmény katolikus; református, evangélikus, lutheránus, unitárnüs, mohamedán és zsidó vallást. A vallásfelekezetekgjfcötolozik, hogy híveikhez intézendő valamennyi rendeletüket és utositásukafmutassák bo a kultuszminisztériumnak, amelynek jogában áll eltiltani oly rendeletek végrehajtását, amelyek nézete szerint az állam törvényeivel és érdtekeivei ellentétben állcniík. A vallásfelekezetek vezetőit a hivők szabadon választhatják,'az állam azon-^ ban csak királyi jóváhagyás és eskütétel után ismeri'el őket. Az egyházak főtisztviselőinek is esküt kell tenniök az alkotmányra. A törvény elismeri a r inaeglevő szerzetes rendeket, ha azok tagjai•román állompolgárok. A kongregációk részére a kormány -jóváhagyása szükséges. A feloszlott egyházak vagyona az államot illeti meg. A kegyúri jogok és terhek megszüntetéséről szóló szakasz o kegyurasági parochiákat az illető községek tulajdonába juttatja. Erdélyben 169 kegyurasági parochia van, amelyeik a törvény életbelépte utan közsé -i tulajdonba mennek át. A gyermekek a szülők közös vallását követik, he pedigjregyes házasságból születtek, az apa állapítja meg a gyermekek vállasat, /LiTI/ — _ — . . N § S z e g o d, december 18. Cserzy Líihályt a város a maga halottjának tekinti és saját költségén temetteti el. A holttestet ma reggel a úulturpaloto előcsarnokában ravatalozták fel és délután fél három ár, kor helyezik örök nyugalomra, /MTI/