Napi Hírek, 1925. december/2

1925-12-30 [0121]

:: N e u w i o d, december 30. /Wolff/Az árvi'z következtében Neuwied fele viz alatt áll. A viz itt-ott a földszinti lakások közepuig ér.^Számos családot kilakoltattak. A felső emeletek lakóit csónakok utján szükségkonyhákból\'_ Ebben azonban erős akadály, j a rettentő nyugati szil\^JIA^U^ . '•• , Irrichnél több nagy faóriásTa VÍZL ' • y & vasúti töl­tésre hullott. A forgalom hosszabb időre megszakadt. ^^n«-^^ Andernachban a Rajnára néző szállodák és a mögöttük álló házak az első emeletig viz alatt állnak. /1ITI/ X /-/ Pár is, december 30. A szocialista párt körzeti szövetségei, amelyek a párt magatartásáról tanácskoztak, részben szó­többseggel, részben egyhangúlag a kormányban való részvétel ellen nyi­latkoztak. Blum képviselő, aki megbetegedése miatt az üléseken nem vehetett részt, a szajnai szövetséghez intézett levelében kijelentette, hogy külö­nösen a legújabb események után ellene van a.'..- kormányban való minden rész­vételnek. /ÍÍTI/ X /-/ Pár is, december 30. A kamara esti ülésén Lafont kommunista képviselő is felszólalt és szemére hányta a kormánynak, hogy Abd el Krímnek a békefeltételeket nem világos és nem hivatalos uton adta tudtára. Renaudel szocialista képviselő felolvasta Cunning leveléty amely szerint Abd el Krim megbizta, 'hogy szerezzen értesüléseket a francia kormánytól a békefeltótelekre nézve. Renaudel kijelentette, hogy Cunning már tárgyalt Steeg .. marokkói francia rezidenssel. "< r é$J. Briand miniszterelnök szembehelyezkedett Ranaudel állításaival és .ismételte, hogy a Marbfekóban harcoló francia csapatok érdekében nem lehet tárgyalni olyan emberrel, akinek;..... .. . fszándékai vannak,amint arról a kormány különböző levelekből meggyőződött. Cunning nem annyira Briand kedvéért jött Parisba, mint inkább azért, hogy a sajtót megnyerje magának. Egyetlen országban sem engednék meg - jelentetteJki3riand hogy egy külföldi . _ JindiJsojijmcTzgálmat i a kormány ellen és hogy helytelen információk segitségeveImpressziót igyekezzék gyakorolni a^kormányra, hogy olyan békét kössön, amely az ellenségre kemeljezőbb, mint Franciaországra- ." . Franciaország - ismételte Briand - a rif -területen egyetlen telgalattnyi földről sem mond le és a bányákra való jogát sem adja fel. A külügyminiszter ma ily értelmű vála­laszt küldött Cunningnak. f^JMt Briand "nyilatkozatával az általános vita véget ért és a marokkói hitelek jóváhagyására vonatkozó javaslatot elfogadták. Holnap a kamara az 1926.januári ideiglenes költségvetés megszavazására vonatkozó javaslatot tárgyalja. /llTI/

Next

/
Thumbnails
Contents