Napi Hírek, 1925. november/2

1925-11-22 [0119]

D a m~a s z k u s z, november 22'. /Reuter/ Az.^eg^yik f rancia katonai osztag Damaszkusz közelében széjjelszert 700 főtől álló rab­lóbandát. A banda tagjai:, . közül 3c holta:c és 4C sebesülten maradt vissza; " .'• .a többi elmenekült. Damaszkuszban nyugalom vat,./MTI/ •; :: éká';/'V '•' ^ : xj'0^' • ve.' ; ,: -v2 § Ken deres, november 22, Vasárnap, november 22-én iktatták be Osánky Benjanit református lelkészt. A beiktatási ünnepsé­gekre ideérkezett nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója is, akit a kenderesi vasúti állomáson lovasbandérium fogadott és a templomba való bevonulás elctt dr. Balthazár Dezső, debreczeni re- . formátus püspök üdvözölt. Az istentiszteleten Török Imre^esperes ik­tatta be az uj lelkészt tisztjébe, akinek beköszönő beszéd.- után -a kisújszállási református egyházi dalárda a Magyar Hiszekegyet énekelte. Az istentisztelet után a közönség átvonult a községhá­zába, ahol a kormányzó és kísérete is megjelent. Délben a községháza helyiségeiben ünnepi ebéd volt. Az* első felköszöntőt a kormányzóra mondta Balthazár Dezső református püspck. Több felköszöntő utát az újonnan beiktatott lelkész mondott köszönetet a kormányzónak, Baltha­zár Dezső püspöknek^ " .-. .... : 1 a beiktatáson való részvételükért és köszöntötte egyházközségét,, A kormányzó"délután 3 órakor, a vendégek egy része pe­dig 1/2 6 órakor távoz) Kenderesről./MTI/ (mj . — •p á r i s, november 22. /Havas/ A kamara ma délelőtt a­ülést tartott, amelyen elfogadta a pénzügyi javaslat f', és 4. szakaszát ,­Ezek szerint a nemzeti védelem kötvényeitek összegét csak^annyival lehet emelni, amennyi azJi. ' • 'rövid lejáraira adósságok - ki­fizetésére szükséges. f... ' (jaédeftétá* vjük Ezután az 5. és 6*., szalcsz került megvitatásra. Ezek a rövid lejáratú kincstári kötvények néhány kategóriájának konszolidálásról szólnak s ennek módját Írják ele. Bokancvszky élénk módon birála£) ­f . a kormány pénzügyi elveinek változásait és nyomatékosan kérte Painlevét, ne ki­vonja -a konszolidálást, mert ennek elfogadása súlyos és veszedelmes hatással lenne a kötvények tulajdonosaira. Fainlevé ^kijelentette, hogy ha ezt a szakaszt a kamara . ném fogadja el. a kormányhatalmat nem tarthatja meg s ezért a bizal­mi kérdést veti fel. Az ülést erre félbeszakították és délután 1/2 3 órakor nyitják meg újra./MTI / § Pá r i 5, november 22. /Havas/ A kamara 278 szavazat­tal 2^5 ellenében elvetette a pénzügyi javaslat é szakaszát. A kor­mány lemondott./MTI/ ' ORS Z A CTiQ r EI TÁT ™ t _

Next

/
Thumbnails
Contents