Napi Hírek, 1925. november/1

1925-11-03 [0118]

§ D e b r e ce n, november 3. A városi tanács Borsos József ta- • nácsnok javaslata alapján negllapitotto a jövő évi utcaburkolási programot• A tervek megvalósítása tizenhárommilliárdbo fog kerülni. /MTI/ § D e b r e c e n, november 3. Nyilas József és Varjas Jasef . zászlósok hamvait a doberdoi temetőből hazaszállították Debrecen­be, ahol tegnap több ezer főnyi tömeg részvételével örök nyugalomrak he­ly/ ezték. /MTI/ vmelegy § P é c s, november 3. Az ügyvédi kamara^ hangú átiratot intézett Szieuerth Nándorhoz, a kamara legrégibb tagjához, oki most ül­te meg nyolcvanadik születésnapját. Szieberth ITánddr ötvenöt eve működik az ügyvédi pályán. /líTJ./ - - ­§ P é c s, november 3. Baranyában, ugy látszik, szervezett be­törő banda garázdálkodik a templomokban. A magyabolyi lelkészi hivatal és^a mohácsi görögkatolikus templom után most a mindszenti templomot rabol­ták ki. A betörők alkules segítségével hatoltok'be o templomba, ahonnan több száz millió korona értékű tárgyat vittek el. Többi között hiányzik ket nagyértékü szentségtartó, két kehely és több gyertyatartó; az isten­tisztelethez használt ruhanemük is mind eltűntek.^ A- csendőrség a pécsi rendőrséggel egyetemben erélyesen nyomoz a vakmerő rablók után. /MTI/ — — — .§ G e n f, november 3. A nemzetközi munkaügyi hivatal ügyveze­tő tanácsa legutóbb tartott ülésezésén megállapította az 1927-ben tartandó nemzetközi munkaügyi értekezlet .- • ' ..ideiglenes napirendjet. Az ér- I tekezlet ehhez képest a következő kérdéseket tárgyalná: 1./ Betegbiztosítás. 2^/ Fizetett szabadságolás. 3./ A társulási szabadság biztositása. 4./ A munkabérek legalacsonyabb határának negállapitására vonatkozó.módozatok olyan iparokbon, ahol az önvédelem elégtelen. 5./ Balesetbiztosítás. A végleges napirendről 192fí januárjában dönt a tanácB.A ÍTI / § P á r is, november 3. /Magyar Távirati Irodo/ A nemzetközi kereskedelmi kamara tanácsa november P.-án Parisban ülést tart. Evvel az üléssel kapcsolatbon a főtitkárság a következő személyi tudnivalókat közli Owen D. Joungct, a Daves-bizottság volt tagját, az amerikai nem­zeti bizottság elnökéül nevezté-k ki az elhunyt Bedford helyébe. Sir Alán Andersent, az Angol Bank alkormányzóját a brit nemzeti bizottság elnökéül nevezték ki a nemzetközi kamara elnökévé választott Walter Leof helyébe. Mendelssohn Ferencet, a német kereskedelmi kamarák központi szervezetének elnökét, a német nemzeti bizottság elnökéül nevezték ki. Stanley Machint, 0 brit ^kereskedelmi • kamarák társulatának elnökét, a nogybr itanniai karínra tanácsának tagjává nevezték ki. Róbert Mossont,'a Credit-Lyonnáis vezérigaz­gatóját a francia kamarai tanács tagjává nevezték ki. • r^ Paris, november 3. /Wolff/ A lapok jelentése szerint Petőin tábornok tegnap este vezérkarával együtt elhagyta Fezt, hogy visszatérjen Francia asz ágba. /MTI/ :: 1 0 n d 0 n, november 3. /Wolff/ A Morning Post jelenti: A görög kormány elfogadta azt a Chamberlain részéről megpendített gondolatot, hogy 0 biztonság és a kötelező döntőbíráskodás kikötésével balkán szerző­dest kössenek. Ebben a kérdésben rövid időn belül hivatalos nyilatkozat várható. /.ITl/

Next

/
Thumbnails
Contents