Napi Hírek, 1925. augusztus/2

1925-08-25 [0114]

§ Pécs, augusztus 25. A mohácsi vesz évfordulóját au­gusztus 29,-én ebben az évben is/szokásos szerény keretek között^fogják megünnepelni, de a jövől |ü négyszáv éves forduló/ nogünueplését annál + szélesebb'országos íá.v^>ejtp keretben szándékoznak megtartani. A jó cred­uénnyel Mohácson'működött művésztelep, amely szeptember végén bontja lc sátrait, müveiből a jövő hónapban- kállektiv kiállitást rendez { amelynek megtekintésére Klebelsberg Kuno gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter megigérte Mohácsra való utazását,. Ez alkalommal az egyes körökkel megbe­szélni kivánja a mohácsi vész négyszázaik évfordulóján rendezendő ünnepsé­gek részleteit/. /MTI/ (ji"S vb Paris , augusztus 25. /Havas/ A Matin jelenti: A had­ügyminisztérium nyilatkozatot adott ki, amely szerint szemben a Daily Mail­nek azzal a megállapításával, hogy a franciák Dechebol-Druse-ben kétezer embert vesztettek, a Sarrail tábornok' á^tal kiadott jelentés a helyes, a­mely nyolcszáz halottról szél. Ez a szám kétségtelenül pontos, minthogy azt a kiadott névjegyzék is megerpősiti. /MTI/ Paris , augusztus 25, A lapok elégtétellel állapit;ják meg azt a barátságos légkört, amelyben a Caillaux és Churchill közötti tárgya­lások folynak. A Journal londoni tudósitófta szerint a jelek arra mutatnak, hogy mihamar megegyezésre kerül a sor. A Petit Párisién szerint ugy hir­lik, hogy Anglia leszállítja követeléseit 15 millió font sterlingre, mig Franciaország 12 millió fontot ajánl fel, amely összegnek egy részét a Dawos-fizetésekből tel^esitenék, A lap megjegyzi, hogy^ezek a szamok csu­pán hozzávetőleges értékűek, azonban helyesen illusztrálják azt a tényt f hogy a '„.két : -ícl •" . álláspont i. között (szakadék tetemesen ki­sebbedett. /MTI/ ja) a"") § A Meteorológiai Intézet jelenti: A depresszió,miként előre­látható volt, Középeurópa fölé vonult, ahol mindenfelé voltak esők,-leg­nagyobb mennyiségben Felső-Olaszországban, Az idő egyelőre Közép-Európában még meleg, de Nyugat-Európában a.depresszió mögött es a közeledő nagy lég­nyomás hatása alatt már mindenütt hűvös északnyugati szelek fújnak. Hazánkban is jobbára borult az idő, esők azonban csak a nyuga­ti részeken fordultak elő, A hőmérséklet tegnap legtöbb helyen elérte vagy meghaladta a 30 C fokot. Időprognózis: Zivataros esők, hűvösebb idő várhaté, /MTI/ § A földmivelésugyi minisztérium vizrajzi osztálya jelenti; A Duna Budapest-Baja között árad, máshol apad/ Pozsonyig alacsony, lejobb közepes vizállásu.. A Tisza Tokaj-Tiszafüred között árad, másutt apad; a— lacsony vizállásu.. /MTI/ :: Berlin, augusztus 25, Mint a lapok jelentik, dr.Luther birodalmi kancellár elnökletével ma minisztertanács foglalko­zik az árleszállitó akcióval. Mint a Lokalanzeiger ' jelenti, a nagy gazda­•ségi szövetségekkel - ' együttműködj , , minden eszközzel arra'fognak törekedni, hogy a termelőtől a kiskereskedőig való árfelhajtást lecsökkont­sé-k. Meghatározott időközökben kimutatásokat fognak közölni arról, ^hogy a közvetítő kereskedelem egy és ugyanazon árufajtánál milyen közbeeső hasz­nokat ér el az 1913-iki áralakuláshoz képest. Azokat a gazdasági csoporto­kat, amelyek nem akarnak lemondani az önkényes ármegállapításról, a kartell­biróságok elé fogják állitani. /MTI/ j ívf

Next

/
Thumbnails
Contents