Napi Hírek, 1925. július/2
1925-07-25 [0112]
§^ & y 6 r,július 25. A Márffy József ós torsai ellen folyamatban lévő bdnügy bizonyításának kiegészítése végett elrendelt győri tárgyalást ma délelőtt háromnegyed tiz órakor nyitotta meg Zachár István budapesti Ítélőtáblai tanácselpiök. Megállapítja, hogy Márffy Józsefet elővezették és almára beidézett összes tanuk megjelentene. Márffy védelmében dr. Dániel Sándor, Radó József képviseletében pedig dr. Vasek Ernő védő jelent meg. A kihallgatások megkezdése előtt a főügyész tett elő- ' terjesztést. Megállapításra szorul, hogy az Erzsébetvárosi Kórbén robbant bomba óraszerkezettel járt-e vagy pedig gyújtózsinórral volt- e felszerelve. Két fegyverszakértő megállapította, hogy a talált alkatrészek óraszerkezetbe valék, a 'másik ke,t fegyverszakértő azonban azt állitja, nogy a bomba gyújtózsinórral robbant. Kihallgattak egy óraszakértőt is, aki a talált alkatrészekben ismát kétségtelenül felismeri, hogy azok óraműhöz tartoznak. Minthogy e kérdésben differenciák vannak, kéri Reitor János és Sárkány Samu fegyverszakértőknek ujabb kihallgatását, Dr, Dániel a főügyész előterjesztését nem ellenzi, sőt annak kiegészítéséül két ellenőrző szakértő kihallgatását is kéri. Vasok védő ugyancsak hozzájárul ehez. Az elnök folszőlitja Márffyt, nyilatkozzék, van-o valami hozzászólnivalója e kérdéshez, Márffy a perrendtartás 307. §,-ára hivatkozva, kéri, hogy megjegyzéseit Írásban tehesse meg, mivel azonban ezt az elnök ellenzi, Márffy csupán azt kéri, hogy két ellenőrzőszakértőt^allgassanak ki, mert líoch Péter tuzorszázados, fegyverszakértö/véleményé t, különösen az ekrazit robbanására vonatí.ozólagj nem tartja mérvadónak. Az elnök bejelenti ezután,^ hogy a 30-ára beidézett lovag V/urm Jenőn kivül két másik fegyverszakértő beidézéfcét is elrendelte. Ugyancsak hivataloéan elrendeli, hogy erre a tárgyalásra az irás-^ szakértét is megidézzék,.mert a kismegyeri 9. szamu távirat tisztázása^ ezt feltetlenül megkívánja. Kérdi a védőket kivánnak-o más Írásszakértőt ^ kihallgatni, mire azok kijelentik, hogy nem, - * mert elégnek tartják az elnök intézkedéseit. Az elnök ezután elrendeli a tanuk elővezetését. Márffy atyját és öccsét figyelmeztetik, hogy nem ^kötelesek tanúvallomást tenni, de ha valanni kívánnak, akkor mindent elő' kell almot, iV1 árffy atyja és öccse kijelentik, hogy vallani akarna];. Az első tanú Jáger János uradalmi alkalmazott. Az^általános kérdések soron Márffyra vonatkozólag előadja, hogy vallomásától Már— ffyra nézve előnyt vár, amit a tárgyalási elnök a jegyzőkönyvbe fel is vétet. E In ö k: Mióta ismeri Marffyt? Tanú: Tizenhét éve. ElnöK: Honnét ismeri? Tanú: Szomszédjuk voltam, az egész családot jól ismerem. . Elnök: Emlékszik-e még arra, hogy három évvel Cs három hónappal ezelőtt hol járt Márffy? Tanú: Egész ; pontos .n emlékszem, április 2-an lent volt Márffy Kismegyéren. Elnök: Emlékszik-e meg arra, hogy milyen nap volt ez? Tanú: Igen, pontosan om lékszem,fekete vasárnap volt.. Elhök: Hogyan emlékszik erre ilyen pontosan? Tanú: Néhány nappal a király halála ut,.n volc, s egész biztosan emlékszem, hogy Márffyt ezen a napon láttam a tompio mban. Elnök: Hol állott Márffy a templomban? ORSZÁGOS LEVÉLTAR Tanú: A hátammögött, Kszekció Elnök: Egész biztosan emlékszik, hogy ozen'a napon történt, hiszen a király szombaton halt meg^ annak hife szombaton délután terjedt el a fővárosban és Kismogyeren valószínűleg csak vasárnap tudtak meg, Tanú: Egészen bizonyosan emlékszem, hogy ez ezen a napon tortént. Márffy vasárnap járt lenn Kismogyeren. Elnök: Később,-augusztus táján járt-e Márffy Kismogyeren? Tanú: Igen, emlékszem rá, augusztusban is lent jart. Elnök: Látta akkor is Márffyt? Tanú: Magam nem láttam, de elvált felesegem beszelt vele. Elnök: Tehát csak hallomásból tudja ezt*. Milyen formában hallotta? , •, Tanú: Aznap elvált feleségemet vártam a fiammal Kismegyerre, s ők meséltek,hogy látták Márffyt a vonaton. ^^^M Tonut vallomására megesketik.A következő tanú ifja Jagor