Napi Hírek, 1925. július/2

1925-07-24 [0112]

§Párisból jelentik a Magyar Távirati íródnak: A Revue des Valeurs Etrangeres cinü előkelő pénzügyi szaklap munka­társa beszélgetést folytatott Korányi Frigyes bárő párisi magyar kö­vettel. A *lap előrebocsátja, hogy most, amikor Franciaország is pénz­ügyi reformot készül megvalósítani, a francia közönséget loilönösképen erdekeiheti a magyar pénzügyi reform és .épen azért fordultak a magyar követhez, hogy ennek a reformnak menetét és eredményeit ismertesse a . francia nyilvánosság számára. , Korányi Frigyes bárő utalt arra, hogy a magyar korona ma gyakorlatilag stabilizálódott. A font sterling árfolyama Budapesten csak igen gyönge ingadozásokat mutat' 346.000 körül. A pénz értékvesz­tese empirikusan,^ a kormánynak minden mesterséges beavatkozása nélkül állapodott; üteg második pénzügyminiszterségének első heteiben ezen a színvonalon. Gátat kellett vetni a bizalom ama rettentő válságának, amely akkoriban pusztított és ebből a célbői okvetlenül szükséges volt, bármibe kerüljön is, hogy a koronát stabilizációhoz juttassák. Ennek a célnak a megvalósítására egyedüli gyakorlati eszköz az volt, ha tetemes laliföldi kölcsönt vesznek fel. A Nemzetek Szövetségének erköl­csi garanciája és a londoni hatalmas pénzügyi köröknek igen hatályos támogatása mellett sikerült -is ezt a kölcsönt megkötnie. A kölcsön­nyujtók megnyugtatása céljából a magyar költségvetést nagy fáradsággal az aranykorona alapjára helyezte. Be csakhamar nagy nehézségek merül­tek fel, ami»kor a korona értéke emelkedett, s ezzel szemben a megél­hetés továbbra is drágult. Kénytelen volt az állami alkalmazottaknak megadni azt^a kedvezményt, hogy fizetésüket magasabb szorzószám alap­ján- számítsák ki, mint amekkora a tényleges szorzószám volt. Az adók és illetékek beszedésénél, úgyszintén az államvasút díjtételeinél ugyanezt a magasabb szorzószámot kellett alkalmaznia, ami természetesen keserű tiltakozásokra adott okot az adózók és a közszolgálatokat igény­bevevők részéről. Ugy akartak menekülni e ''asarolás" alél, hogy effektív aranyban fizettek. A gyapjuharisnyák kiürültek és az idegenek is szép^aranyérmeket hoztakVvasuti és ^ám-pénztára ddioz. Némelyek megtá­madták amiatt, hogy ezt a mesterkedést türi. Ez azonban kitünőon szol­gálta pénzügyi orvoslási tervétc. az arany igy visszatartja Magyar Nemze­ti Bank pénztáraiba, ugy'~\hogy ma a bank 45 millió korona értekü arany­készlettel és 400 millió aranykorona értékű egészséges devizával rendel­kezik. Ez ennyit jelent, hogy a papírkorona mostantól kezdve feltétle­nül ^szilárd pénz, miután változatlan viszonya a fontsterlinghez. A pénzpgyi reflorm betetőzésére most már nincs más hátra, minfhogy Magyarország megteremtse a maga nemzeti pénzét. ' . A miniszter végül megemlékezett arról is, hogy az uj magyar pénz megteremtésére vonatkozóan milyen ötletek vannak forgalomban. Egyóhként ez a kérdés - mondotta -."csak másodrangú jelentőségű.'Mindent összevéve ama különböző rettentő megrázkódtatások után, amelyeket Ma­gyarország az utóbbi évek folyamán elszenvedett, most már, ugy látszik; az ország rálépett a végleges gazdasági és pénzügyi újjáépítés utjara. Bizonysága ennek egyébkent az is, hogy az utóbbi időkben a budapesti tőzsde már sokkal kielégítőbb lendületet mutatott. Még nincs befejez­ve minden, mert oz élet még mindig nagyon drága Magyarországon, de ha^ az ez évi aratás , amely igen kielégítőnek ígérkezik, beváltja a nozza- m fűzött reményeket, akkor bizonyos, hogy a jövő tél döntő állomást i°g jelenteni az ország újjáépítésében. Különösen jogosult ez a remény a.c­kor, ha a nagy angolszász országok a jövőbon sem tagadjak meg-tőle jóakaró támogatásukat. § A pénzügyminiszter rendeletet adott ki,, amelyben az 1921t .XXKIX törvénycikk olopján kiszabható adópótlékot o kesedelem a ^J e £ ^megkezdett hónapjára a fizetendő adó három százalékában állapit gw. meg. Ez a rendelkezés szól arra az esetre, ha a kesedelem egy nőnapot meghalad. A nyolc napot meg nem-haladó késedelem esetéb/en az adwpc lék a kellő időben be nem fizetett adónak fél százaléka, ha a keseao lem tizenöt napnál nem több, akkor az adó egy százaléka, ezen tui, ae egy hónapon belül, az adó két százaléka. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents