Napi Hírek, 1925. július/1
1925-07-11 [0111]
/Szüllő Géza beszédének folytatása/ Második kérdésj amellyel foglalkozni óhajtok, oz , lehet-e,szabályozni és kodifikálni a kisebbségek jogait és kötelezettségeit. c*i rt ben azt hiszem, hogy ez lehetetlen, mert a kisebbségeknek nem lehetnek különös kötol ezettségeik, olyanok, amelyek eltérnek az állam többi alattvalóinak egyetemes kötelezettségeitől,-mig az ujabban megteremtett állomok a saingarmaini nemzetközi szerződés révén a nagyhatalmakkal szemben kötelezve vannak arra, h.ogy kisebbségeik szabadságát, fejlődését és letét biztos:' teák, Ebből a jogi helyzetből származik, hogy az államoknak, igen^is, vannak különös kötelezettségeik a nagy hatalmakkai es a saját kisebbségeikkel szemben,'ellenben a kisebbségeket nem terheli semmiféle különös kötelezettség. Teljesen logikus is, hogy a kisebbségeket nem is lehet államokkal szemben különös kötelezettséggel megterhelni, olyannal, amely eltér többi pol 0 ártársuk kötelezettségeitől, mert hiszen a közjog nem ismer kivételeket. Minden alattvaló* egyformán alá van vetve ^hatalmának. Ezzel szemben a kormányok, amelyek megkötötték a kisebbségek vééelmét célzó emiitett szerződéseket, kötelesek kisebbségeiknek jogait 1 tiszteletben tartani. Nem'a kodifikációk hiánya teszi tehát kedvezőtlenné a mi helyzetünket, hanem az, hogy nincs olyan hatáság, amelyhez jogaink megsértésével- . .'. figazságszolgáltatásért fordulhatnánk. Magyary_ prof eszszor tanulmánya azt vizsgálja,mikép lehet ilyen tekintélyt találni és mikép lehet a kisebbségi jogok megsértése ellen orvoslást biztosítani. A r-' .. csehszlovákiai magyar kisebbségi liga nevében elfogadom a javaslatot és az önök igazságérzetére és ^méltányosságára.hl^JH vatkozva kérem, hogy ahhoz önök is járuljanak hozzá. f AZ&ni$trt„ § osztrák magyar monarchia, régi. diplomáciai korának érdemes tagja volt Károlyi Alajos gróf az. egykori berlini és londoni no"ykövei akinek emlékezetét most abból az alkalomból elevenítik fel, hogy ai iuen, cugüs.ztus 8-án lesz születésének 100. évf cUdulójo. Több miiít 45 evi£ alít a diplomácia szolgálatában. Egyik legnagyobb sikere az volt, hmikor a vesztett- königr&tzi csata után Ausztria meghatóimatcttjaként szerepelt a nikolsburgi beketárgyaláson. Később, 1878-ban, mint a monarchia második megbizottja és gróf Andrássy Gyula külügyminiszter helyettese vett részt a berlini kongresszuson. A rákövetkező évben. r londoni nagykövetté nevezték ki. Victorií orrgol királynő és fia, a későbbi VII. Eduárd, meleg barátságukkal tüntették ki. Amikor Andrássy visszalépett a külügyminisztérium vezetésétől- a király őt szemelte.ki a nagy -külügy-•% miniszter utódjává, de Károlyi ezt a megtiszteltetést a parlamenti viszonyokban való járatlanságára hivat'ózva elháritotto magatol.^Londoni .M állomását és a diplomáciai szolgálatot 1888-ban hagyta el. Halála 1889ben -következett. be, . , _, x - , , t • _ ,. Az évforduló nopián, augusztus,8 x án. délelőtt 11 órakor Budopes- i ten oz egye tori templomod Károlyi Alajos emlékezetére. Ugyanakkor a•Kárblyi-nemzetség talommenyi kegyúri templomában - Tótmegyeren, Stomfán, Kaplonybon és Erdődön -.szinten istentisztelet lesz. Az egyetemi templomban tartandó istentiszteletre meghívjak ; a nemet, oz angol és oz olasz követséget is, valamint a rokon fouri csaladokat. /MTI/ _ • . § A Magyar Posta és Távirda-Altisztek Országos Egyesületének július 12-ro hirdetett rádió-hangversenyét technikai akadályok miatt július 20-ío halasztották, A megváltott jegyek érvényben maradnak. Jegyeket a levélkézbesitőknél leket 'topni.