Napi Hírek, 1925. június/1

1925-06-15 [0109]

Paris, június 14. /Ttóvas/ Cáillaux niniszterclnö!: Boauvaisbon beszédet tartott, amelyben hangsúlyozta, hogy a demokráciá­nak kötelessége megőrizni a tatai; ,at a jogosult törekvéset: megvalósítá­súra. Z f '. S célból szükséges lesz, hogy lemondjon a maga abszolút kultuszáról es csillapitsa a törekvései '. megvalósítása érdekében megnyiltatkoző élénk türelmetlenséget. Szükség lesz arra is, hogy az érdekeket lefelé biztooitsák anélkül, hogy felfelé a tevékeny­séget bénítanák. A szükséges reformokat végre kell hajtani anélkül, hogy a;:ok uj terheket vonnának maguk után a , polgárok összességére. Itt van a legfőbb ideje, de még mindig van ido, hogy az oldallap" ismét egyenes helyzetbe hozza/?. Szükség van a szerencse javaival meg­áldottak ^áldozatkész szellemére, akiknek le kell mondaniok az egoiz­musrol. Áldozatkész szellemre van szükség azokban mindazoknál is, akik a szociális lépcső más fokain állanak és javitásokat várnak, azonban pillanatnyilag csökkenteniök kell követeléseiket. Cáillaux azzal a kí­vánsággal fejezte be^beszédét, hogy a mai-ifjúság sohase ismerje meg a háború felfordulását, amelyet az idősebbek megismertek es amely a civilizációt feltartóztatja. /MTI/- £i £g Paris, június 14. /Havas/ Cáillaux pénzügyminiszter Beauvaisben tartott beszédében megállapította, hogy a demokrácia hala­dása nem rendszeres és állandó, még ^edig bizonyos türelmetlenség miatt, amely gyors javitások megvalósítására irányul,, ezeket azonban csak ak­kor lehet elérni, ha a közvélemény hallgatólagos hozzájárulására talál­na':, ' amelyet lassanként kell megszerezni a mérséklet ama szelleme utján, amely pontoson alkalmazkodik az ideák terjedelméhez. A miniszter hangsúlyozta, hogy ütött a . nagy gazdasági és pénzügyi megbánás érája. Feltétlen szükség van áldozatkészségre és fegyelemre, hogy az ország pénzügyileg szabad és erős legyen. Nem szabad hinni ab­ban, hogy vannak csodaeszközök vagy pénzügyi varázslatok, amelyek al-. aalmasak volnának arra, hogy megóvjanak bennünket a napi áldozatok fáj­dalmas súlyától. Nem szabad azt képzelni, hogy elég egyszersmindenkorra bonckést használni, hogy igy ismét minden rendbejöjjön. Minden demokra­tának meg kell tagadnia személyes érzéseit és hiven kell követnie ve­zetőit. /LIVI/ :: Freiburg /Breisgou/, június 14. /Wolff/ jfcrjus repülő a gyakorlótéren a felszállás alkalmával lezuhant. Súlyos kopo­ngratörést szenvedett, azonkivül felső lábszárát is eltörte. Később ér­kezett jelentés szerint . # j^ftrjus belehalt sebesüléseibe. /MTI/ Stockholm, június 14. /kTolff/ Morecn Adolfé,az upsolai egyetem filológia tanára, 71 éves korában meghalt .-AlTl/ >. : : M e x i k ó, június 14'. /Volft/ Callez elnök Kollog a­meriliai állomtitkár mult pénteki beszédété _ ' <-> válaszol­va kijelentette, hogy az államtitkár kijelentés:! fenyegetést foglalnak magukban Mexikó szuverenitása ellen. Az elnök - ,7 hogy Llexi kÓ nom ismeri cl semmiféle idegen állomnak • azt a jogát, hogy "^avatkozzék Moxi!:ó belső ügyeibe. Mcxikó^arra sem hajlandó, hogy nemzetközi viszonyát bármely mas állam szükségletemé.­alárendelje. /mTl/ ___ fL^yyJyo^, •• P o k i n g , június 14. /v/olff/ Eddig még meg nem e­rositott kínai jelentések szerint a kai-fangi katolikus templomot tegnap fclpcrásclték^ egy olasz lelkészt megoldok. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents