Napi Hírek, 1925. június/1

1925-06-12 [0109]

§ Pé c s, június. 11. Pécs város közönsége Horthy Miklós Magyaror­szág -kormányzója iránti hűségének kifejezésére Űrnapján délelőtt az összes társadalmi körök bevonásával nagy tttntető felvonulást rendezett a kormány képviselője Fischer Ferenc dr. Baranyavarmegye főispánja előtt, hogy tiltakozó szavát hallassa a kormányzó ellen intézett tá­madással szemben. A több ezer emberből álló impozáns menet a városhá­za ele vonultjából Szuly János kormányfőtanácsos lelkes beszédben emlékezett meg a kormányzó x.emzetmentő munkaj:ról. Egyben kifejezést adott a nemzeti társadalom felháborodásának, hogy azt az embert, akinek nevéhez a magyar feltámadás fűződik, n^pok óta támadja a politikai part szenvedély. Kérte a főispánj; tolmácsolja Magyarország kormányzója előtt Pocs társadalmának hódolatát és rendíthetetlen ragaszkodását. A nagyhatású beszédre dr. Fischer Ferenc dr. főispán válaszolt. , . Emlékeztetett Pécs városának súlyos megpróbáltatásaira, amelyeknek okozója a szerb megszállás vége felé egy megrévedt forradalmi csoport volt s rámutatott arra, hogy az a szollem, amely a kormányzó nemes egyéniségén keresztül a nemzeti állam eszméje ellen a legutóbbi időkbon támadásokat intézett, ugyan-az, amely az or­szágot forradalomba döntötto és amely Pécs ^sárosának is oly súlyos megpróbáltatásokat hozott. Majd rámutatott a főispán arra, hogy mikor a nemzet a végső pusztulás küszöbén állott és az anarhia teljes meg­semmisítéssel fenyegetett, akkor egy férfi állott az élre és teremt ott rendet az országban aki evvel a tettével a nemzet örök háláját és hű­ség „-s ragaszkodását. érdemmel te ki. A kormányzó nevének cmlitésekor viharos éljenzésben tört ki a közönség, Végül kérte a főispán Pécs és Baranya társadalmát, hogy összefogó munkával és a pártoskodás kiirtá- # savai siessenek a kormányzó „s.az államhatalom segítségére nemzotépitp nagy munkájukban, majd biztosította őket, hogy az államhatalomnál: meg van az ereje, ho<ry minden olyan kísérletet visszaverjen és megtoroljon, amely a közrend és köznyugalom megbontására irányul. •fk A beszéd elhangzása után a tömeg lelkesen éljenezte a kormány­zót s a Himnusz hangjaival véget ért az. . impozáns felvonulás. Ezután az egyetemi ifjúság összes bajtársi és kerületi egyesüle­tei jelentek meg a főispán előtt és kifejeztél: a kormányzó iránt érzett ragaszkodó ^hűségüket, felemeltél: tiltakozó szavukat a kormányzó ellen in­tézett támadásokkal szemben és kérték a főispánt, hogy juttassa cl hódolatuk kifejezését illetékes helyre. /MTI/ L o n d o 11, június 12. /Magyar Távirati Inda/ A londoni Hogarth. Press kiadásában egy .angol költeményes kötet jelent meg "Adriatica és más versek • cim.mil, melynek szer/zője a hősi halált halt * Békássy Ferenc. Békássy a fiatal magyar költő a háború előtt a cambrid­goi Liug's Céllégc-bcn tmnult és 1915..-ben esett cl a keleti i.arc­tércn mint egyik magyar ezrőd katonája. Bár a költcménySHkétség kivül erő­sen magukon viselik a Cambridgcbcn . jelentékenyen megnyilvánuló práraphaffilita befolyás., nyomait, onnek ellenére is erős^egyéni hang vonul végig rajtuk. Különösen kiemelkedik mclankólilrus bájával az "1^14" cimü vers, amely megkapóan fejezi ki egy öntudatos és x mégis áldozatos lélek vallomását> / aki tue..tában van saját ' értékének és mégis hősies önmegtagadással: indul biztos végzete .2 felé. A kötet előszavát. F. L. Lucas, a kiváló angol esztétikus irta, aki a költeménycÍrről azt mondja, hogy ázol: egy be. nem váltott igérot jelei. Cambridge intellektuális nyugati szele megacélozta a költőt, anélkül hogy rabszolgává tette volna. A Times irodalmi melléklete hosszabb cikkbon foglalkozik a kötettel s megállapítja^ hogy a költeményekben megnyilvánuló értékos ' igérctofc csaknem egycnlőol: a beteljesedéssol. Szinokboi. dus költészetét a későbbi tapasztalatok minden bizonnyal egységes mintájú szövetté szőttél: volna. Hogy elismeréssel emlékszik meg az "Adriatica"cimü hosszabb elbosaSo költemény eredeti fantáziájáról és a fiatal költő melyenjáró aphorismáiról. A meleghangú közlemény számos idézetet közöl a kötet ver­seiből. - - -

Next

/
Thumbnails
Contents