Napi Hírek, 1925. május/1

1925-05-11 [0107]

N §T május 11. /Magyar Távirati Iroda./ Duca román külügyminiszter^tegnap este fogadta a jugoszláv ujságirókat. Mindenekelőtt annak fontosságát hangoztatta, hogy a két szövetséges ország népe megismer­je egymást. Ebből a célból a konferencia után iparkodni fognak a jugoszláv ós^omán sajtó kapcsolatait megerősíteni és elő akarják késziteni az új­ságiról^, a parlament]és az egyetem hallgatóinak kölcsönös látogatását. Romániának a szerb-horvát-szlovén királysághoz való viszonyóról Duca töb­bi között a következőket mondta:Jt^joúv** f • Itvak N Szövetségünk a szerb-horvát-szlővén királysággal politikánk leglényegesebb pillére. Ezért el kell kerülni a kis nézeteltéréseket, amelyeket közös ellenfeleink használnának ki. Nekünk csak közös erdeke­ink vannak." Majd Bulgáriára tért át és igy folytatta: « En éé fflincsics teljes egyetértésben vagyunk. Meg vagyok elé­gedve, hogy Bulgáriában helyreállt a rend és mi semmit sem fogunk ten­ni, hogy megakadályozzuk ennek fentartását. De semmiesetre sem engedhet­jük meg,, hogy a bolseviki veszedelem leplefalatt megdöntsék valamilyen mó­don a békeszerződésben megszabott állapotoj;." . A romániai kommunizmusra térve át azt mondta, hogy ennek az ország­ban nincs talaja. A parasztság a földbirtokreform utján földhöz jutott. Román.proletariátus nincs. A munkásság helyzete jobb, mint a háboru^elott volt. A. kommunizmust idegen részről kisérlik(bepalántálni. A bolsevikiek ennek érdekében megpróbálják|fertozni] Besszarábiát, minthogy ezt nem lehet megakadályozni a hatar"Kosszusága miatt v Megkisérlik organizá­ciók letesiteset es incidensek előidézését, hogy ig/ ajlakosság elége­detlenségéről terjeszthessenek hireket. Elmondta ezután, hogy tervbe vette Besszarábia bemutatását • a jugoszláv ujsagiroknak, hogy igy az ottarji helyzetet megismerjék. Végül kijelentette, hogy a következő konferencia Belgrádban lesz, melynek idő­pontját Genfben a Nemzetek Szövetségének Szeptemberi ülésén fogiák meg­állapítani. A bolgár határ helyzetére vonatkozó kérdésekre a Vreme munkatár­sának Duca a következőket jelentette ki: - Dobrudzsa kérdését bolgár részről knég mindig felvetik. Nem mond­hatom, hogy elintéztek már ezt a kérdést. A bolgár bandák betörései nem ritkák. Egyes hatarmenti bolgár varosokban Dobrudzsa neve alatt működő ir­redenta-szervezeteket lehet találni. Í> , § B e 1 g r á d,május 11. /Magyar Távirati Iroda./ A jelenleg Zágrábban tartdzkodó Seton Watson a Politika hasábjain nyilt levelet intéz Jovanovics Ljubához, akit már két t hónappal ezelőtt fel­szólított arra, nyilatkozzék a Krv Slovenstva cimü könyvben a szaraje­vói gyilkosságra vonatkozó néhány állitásárÓl. Seton Watson nem kapott választ^ s ezért kérdi, megmarad-e Jovanovics a következő állitás mellett: 1914. május végén* vagy június elején Pasicé egy napon azt mondta, hogy egyesek Szarajevóba készülnek megölni Ferónk Ferdinándot, akit ott ünne­pélyesen várnak a vidovdánra. A könyvben azt is állitotta, hogy ezek a bizonyos emberek n a Belgrádban titkosan szervezett bosnyák-hercenovinai hazafias diákszervezethez tartoztak". Végül azt kérdi Seton Watson;- Jova­novicstol, fentartja-e azt, amit irt arról, 'hogy mikepen hatott rá alsSaraje­voi hír, B bar tudta, hogy ott mi készült". Ezeket irta Jovanovics az'emii­tett könyv kilencedik es tizedik oldalán. Seton Watson egyenes kérdésre egy-és választ ker va-y tole^ vagy a miniszterelnöktől. &• § B e 1 g r á d,május 11-./Magyar Távirati Iroda./ Zágrábból jelen­ti*: Tegnap tartottak meg csekély érdeklődés mellett a községi választáso­kat, A szavazóknak csak 42 százaléka járult az urnákhoz. A választási harcban^tizenegy part küzdött. Leadtak 16.000 szavazatot, melynek abszolút többséget a Radics-és zajednica-pártok kapták 9590 szavazattal és 15 mandá­tummal. A Pribicsevics-csoport három, a kommunisták három, a Frank-párt két, a zsidopart pedig ugyancsak--két mandátumot kapott.Egy horvát parasztpárti politikus megállapította, hogy partja 6500 szavazattal kapott'.' kevesebbet Üünt az előző^választásokon,aminek oka az, hogy a választók egyrésze a Frank-párt, masresze a független szocialisták táborába ment vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents