Napi Hírek, 1925. május/1

1925-05-02 [0107]

§ Apponyi Albert gróf a Zeneművészeti Főiskola ünnepségén a következő beszédet mondotta: 1873.^ február 8.-án egy ifjú állott fel Magyarország képviselőházában szüzbeszédének elmondására. A beszéd tárgya az országos zenei főiskolának felállítása volt. Az akkori kormány már az előző évi költségvetésbe állított be erre a célra megfelelő tételt, de a pénzügyi bizottság azt mint felesleges luxuskiadást törölte. A kormány 1873-ban megújította kísérletét és a bevezetőleg emiitett fiatal képviselő annak támogatása végett szolalt fel. A költségvetési tétel megszavaztatott; két évvel később az Országos Zeneakadémia tényleg felállíttatott; most ünnepeljük félszázados fennállását és^nagyszerü fejlődését.^Az a 1873.évi fiatal képviselő pedig^ aki a Zeneakadémia felállítása érdekében mondta el első parlamenti beszédét, ma itt áll Önök előtt, mint öreg ember, aki e visszaemlékezésnek erejéből nyert küldetést arra, hogy ünnepi szózattal üdvözölje azt a nagyranőtt in-^ tézményt, melynek 50 év előtt bölcsőjénél állott. Teszem ezt tiszta és teljes, minden keserű vegyülök nélküli örömmel. Hosszura nyúlt közéleti pályámon sok csalódás ért, sokat tévedtem magam, sok van, amit ma máskép csinálnék ugy, hogy nyilvános működésemnek kevés az a mozzanata, melyre osztatlan meg^elelgedéssel j ; tekinthet viszsza önbirálatom; de a kevés között előkelő helyen áll az az első fellépésem, mellyel a^Zeneakadémia mellett foglaltam állást, mert akkor valóban az abszolút, bár sokak előtt rejtett igazságot szolgáltam. A&hoz járultam igénytelen szavammal, hogy legnagyobb nemzeti erősségünkbe, emberiségi hivatásunk legjellemzőbb erőtényezőjébe, a magyar kultúrába, szervesen beleillesszünk egy hatalmas erőditvényt: a magyar zenei kultúrát. Zenei kultúra!. Vájjon mit jelent ez? Talán csak az ártatlan élvezetek egyik forrását?<iíuÍattatást, a fülidegeket kellemesen csiklandozó hanghullámzás ápolását? Ez a beállítás a dolgoknak nagyon is felületes szemléletéből fakadna. A zene ennél többet, sokkal többet jelent áz emberiségnek; lelki elszegényedés volna az ő hiánya. A művészetek országában külön helye - van. Minden más művészet - a költészet, a képzőművészetek, - valamely konkrét tárgyat állit élénkbe, de ugy, hogy annak tipikus jelentőségét, a világ eszméinek benne való megnyilvánulását hozza közelebb öntudatunkhoz; és ez a titka a meghatottságnak, melyet tőlünk teljesen idegen egyének, tárgyak, esetleg csak képzeletiek is, művészi bemutatásban bennünk előidéznek, mert művészi megjelenésük azt éreztetik velünk, hogy voltaképen mindez tőlünk még sem idegen, hanem valamikép egy közös magasabb egységhez tartozik, melynek mi is részei és megnyilvánulásai vagyunk. De a zene magának ennek az egységes^világeszménynek egyenes kifejezője; saját k 's természeténél fogva a világegyetem törodékeny megnyilvánulásainak ogyikével sem foglalkozik, sem ombort, sem tájképet, sem épületet nem állit élénkbe, hanem csak hangokat és azok rejtélyes összefüggését szavakkal, sőt fogalmakkal ki sem fejezhető misztikus jelentőségét. A zene igen is párosulhat a lirai és a drámai költészettel és ekkor kifejezőképosségének végtelen tárházából eléveszi azt, ami a költemény hangulatához legközelebb áll és ezzel a költemény konkrét tartalmát mintegy belemártja a maga egyetemlegességébe, óriásilag fokozza reánk való hatásat; de obben az összeköttetésben is megóvja felsőbbségét; mert bármily szép legyen a költemény, melyhe2 egy Schubert dallamot szerzett, bármilyen hatalmas a dráma, melyet egy Wagner Richárd - egyúttal költő mogzenésitott, a domináló benyomás mégis a zenéé, de a költői hatás sérelme nélkül, sőt, annak szinte ideális kimélyitésévol. A zenének számos legnagyobb, legigazibb megnyilvánulása azonban távol áll minden konkrét költészeti tárgytól; azok a halhatatlan szimfóniák, nuartettek és szonáták, amelyektől naponként ezrek lelke- rendül meg, nem birnak szavakban kifejezhető tartálommal; miért szólnak tehát hozzánk olyan benső efiővel, miért idéznek elő olyan lelki hullámzást,inelyet ép ugy nem lehet szavakba önteni, mint magának a műnek tartalmát? És vájjon minő ennek a behatásnak természete vagy jelentősége? Tisztán muló élvezet-e, vagy nyerünk-e belőle még valamit, ami állandó értéket vezet be életünkbe? Ami,az egyén és az egyének sokaságán át a nemzetek lelki világában gazdagítja, erősíti, fölemeli? _y \ Mélységes meggyőződésem szerint: igen. ( '<•--fTv^T-i