Napi Hírek, 1925. március/2
1925-03-31 [0104]
§ A Falu'Szövotség nyarald- és fürdőfojlosztési értekezlete, A Falu-Szövetség ma dr. Steinecker Ferenc egyetemi tanár elnöklete alatt az illetékes minisztériumok, a vasúti és hajÓBtersaságO:., a Bal-ioni Társaság, a Balatoni Szövetség és más illetékes közinteZ_.ouyek kikül jötteinek élénk érdeklődése mellett népes értekezletet tartott.^Dr. Steinecker Ferenc megnyitóbeszédében kirej tette a Falu-S zövet scAne i a nyaralók és fürdők fejlesztése ügyébe való bekapcsolódásának módját és a különféle tényezők harmonikus együttműködésének szükséges3Óget^TDr, Bodor Antal igazgató ismertette a Falu* Szövetségnek ez irány ban kTf jjtett mulcó'ését, előadások, folyóiratok és naptárak utján kii 'üjtott\propagandá ( yát j nya/ralófejlesztési kiállításait és a nagymarosi kongresszus határozata értelmében az érdekelt minisztériumokhoz intézett feltérjesztéseif t majd vázolta a szövetség ezirányu jövőbeli munkaprogramját. Dr. S-pur István balatoni kormánybiztos, dr. Darvas Ferenc, a Balatoni Szövetség és a Balatoni Gazdái: Szövetkezete, izeri Izsák Öyulam a Balatoni Társaság, dr. Javorniczky István, a KANSZ, Kaduár Károly a Delivasút, Kolozs Aladár a Máy., Schandl Géza a balatouszemesi kirendeltség képviseletében történt felszólalásai alapján az a nézet alakult km, hogy a magyar fürdők fellendülését legjobban a házhaszonrészesedés és a luxusadók akadályozzák. Az értekezlet ezért egyhangúan . e két adónem eltörlését kérte felterjesztéssel az illetékes miniszteriemé..tói. Mw Többek hozzászólása után teljestnisztazX a magyar fürdők szoiaoru állapotának minden kérdéséi; igy áo.bkás, a közlekedés, az o leimezes, stb. kérdések nehézségei/. Ezekre vonatkozólag elhatároztak, hogy okülönböző egyesületek az érdekeltségekkel karöltve a szövetség irá-. nyitása mellett a legnagyobb propagandát indit 0 ák meg a mai állapotok megszüntetésére, hogy álmagyar közönség a jövőben szivesen-keresse fel az olcsó és minden kívánalomnak megfelelő ..agyar fürdőhelyeket^ Foglalkozott még az értekezlet Kl^gfrjáin Hugónak* a kényszertarsulésra vonatkozó inditván; ával és a maga részéről is szükségesnek tart.;a, hogy ez ugy az illetékes hatéságok.mint az egyes társadalmi intézmények részéről a leghathatósabb támogatásban részesüljön. Végül örömmel tette az érte-készlet tudomásul a déli vasútnak zt az Ígéretet,no^y a kózle-.odes megkönnyítésére mar ebben az idényben megfoleio vomtjuratuk.it állit be; , § A~ Magyar Távirati IrodaJelenti: A pénzügyminiszter az aranypénz hivatalos középárfolyamának megfelelően elrendelte,hogy április • ' Jbozárólag a vámok és mérlegpenzek fizetése állaiméval - amennyiben á fizetésiem aranyban, hanem más törvényes fizetési eszközökben történik - egj aranykoronát továbbra is 14.700 papírkoronával kell számitani. ^ 'fS.-ii^ § A bécsi magyar királyi lövet a külügyminisztertől kapott fölhatalmazás alapján Doutsch Maurus dr. bé si gyakorlojfigyvedet a becsi magyar királyi követség jogtanácsosaim kinevezte .AkTI./ § A szatmármegyeí Tisztaberek községben április elsején postai ügynökség lep életbe ,/ldTI./