Napi Hírek, 1925. március/1

1925-03-14 [0103]

§ Az Országos Orvosszövetség üdvözölte Vasa minisztert . abból az alkalomból, hogy a költségvetési vitában elismerőleg nyilatkozott az orvosokról* Dollingor Gyula elnök, egyetemi tanár beszédében kifejtette, hogy az orvosok vezetése a kiképzés befejeztével a népjóléti minisztérium hatáskörébe tartozik. Az orvosi rend az egészségügynek nemcsak apostola,, hanem a betegségek elleni küzdelemben aktiv hadserege, amely a népjóléti miniszter parancsnoksága alatt áll. Az orvosok áldozatkészségét, önfel­áldozását es fegyelmét emelte ki a miniszter, ezt köszöni, hanem az or­vosok anyagi érdekeinek védelme is a miniszter kezében van, mert ez a hi vatáshoz szükséges tekintélynek elengedhetetlen feltétele. Fájdalom,' ­folytatta Dollinger tanár, - az orvosi rend tagjai a hivatalos közegeké nél és a jelenleg fennálló törvényeknél fogva közegészségügyi kérdések­ben intézkedő hatóságoknál csak szerfelett ritkán találkoznak a ' ' mi­niszter magas felfogásával. A közegészségügy rendezésének kilátásba ho­lyozott munkájában az orvosok a miniszter nyilatkozata után örömmel^ és lelkesedéssel' vesznek részt s ehhez a miniszternek szemnnsét kivan­nak, Bzután Kluge Sndre dr, egyetemi magéntanár,a Szövetség főtitká­ra felolvasta a Szövotség feliratát, mely kiemoli, hogy épen az orvosok humanizmusa totto őket védtelenné a szociális harcban, örömmel köszönti a minisztorbon az orvosok barátját, t.&ji, A miniszter mogköszönto az üdvözlést, ojmcndto, hogy elérkezett­nek látja az idót arra, hogy a közegészségügyi kérdések egységes törvény­nyol szobályoztássanak. Az orvosok anyagi helyzetének javulása az ország gazdasági ogéazségosodéaével lépést fog tartani éa ogy közepo­aon jó termés oaetén a helyzet lényogoaen javulni fog, amit a beavatottak máris látnók. Tudja, hogy nehéz elhelyezkedni a fiatal generációnak és nincsenek orvoai lakások- a vidőkon. Itt ia javulás várható. Saj­nálja, hogy az rrvosok közogésziaégügyi téron való r eprezent álé ab un nom vesznek részt avval a súllyal, amely őket tóraadalmi helyzetüknél fogva megilletné. 1 közel jövó" feladatai közé tartozik egy nagy orvosi szená­tusnak megalkotása, amoly a miniszter rendelkezésére állana, minden szak­kéWőabon, Sbbon is éa máa kérdésekben ia szivoson veszi az Crazágca Orvosazövotaég közromüködésót, A küldöttség tagjai megnyugváeeal fogadták a miniszter válaszát. § A Magyar Távirati Irodajelenti: Az országgyűlési -o»*juikép­viaelök választásáról szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldött kü­lön bizottság március 17.-én, kedden délután 5 órakor az I.számú bi­zottsági teremben ülést tart, amelyen az országgyűlési képviselők vá­lasztásáról szóló törvényjavaslatot tárgyalja.

Next

/
Thumbnails
Contents