Napi Hírek, 1925. március/1

1925-03-13 [0103]

:: Pari s,március lő, /Wolff./ A köztársasági unió szená­tusi csoportja ma Chéron szenátor elnökletével ülést tartott, amelyen a külügyi helyzetet és a biztonsági problémát beszélték meg. Hosszabb vita volt t amelynek folyamán ezeket a kérdéseket minden irányban vizsgálat»tár- • gyáva tették. A vitában Poincaré is részt vett. A csoport ezután egyhangú­lag hozzájárult aaokhoz ahatározatokhoz, amelyeket a szenátus külügyibi­zottsága tegftap hozott. A csoport hangsúlyozza, hogy nézete szernt cél­szer\ü volna a szövetségesekkel egyetértésben közzétenni a szövetségesközi katonai ellenórzőbizottságnak azt a jelentését, amely a német mulasztások­ról szól. A csoport továbbá azt tartja, hogy ennek a bizottságnak tovább keli folytatnia működését, amig Németország a nagykövetek értekezlete által meg­szabott feltételeket nem teljesítette; l?s. Nemetországgal semmiféle,egyezmény -nem köthető addig, mig ez az éltalános rendelkezéseknek megfelelően nem kérte felvételét a Nemzetek Szövetségébe, A csoport végül nyilvánosságra boa* r ta, hogy osztja a kamara külügyi bizottságának azt a nézetét, melyszerint a kölni xxjpc zóna megszállása továbbra is fentartandé, mi után Németország ; a leszerelésére vonatkozó kötelezettségeiben általános mulasztásokat köve­tett ol./MTI-./ :: Düsseldor f,március ló. /Volff./ Azok a^tanácsko­zasok, melyeket a nemet Kffl^xwgnmtCTffiymym^ffi^gi nyersacélkartell a szerződés­szerű 1925, november 1-i első felmondási határidő felfüggesztéséről kezdett, ma folytatódtak és az eredmény az, hogy a vasmüveknek a nyersacélkartellbon való egye, ülését egyelőre 1926, december 3l,-éig meghosszabbították. Alapos kilátás van arra^ hogy a nyersacélkartell életét legközelebb öt teljes évre .hosszabbítjak meg, miután különböző kérdéseket az e célból kiküldött bizottság vizsgálata tisztázott, . nyersacélkartell elhatározta továbbá, hogy 1925, áprilisában a nyersacéltermelést ugyanolyan mértékben i koilátozni fog 0 a,mint ez év márciusában, vagyis 15 szazalókkal,de a korlátoz s nem vonatkozik félgyártmányokra, és finomitott bádogra, hogy a szükséglet xxakxax ezekben a gyártmányokban fedezve legyen. /MTI,/, /-/ T r o p p a u,március lo, A Grittner és fia cég troppaui raktáraiban ma reggel tüz ütött ki, amelynek rövid idő alatt mintegy húsz­ezer kilogramm gyapot esett áldozatul./MTI./ /-/ B r ü n n,március 13, Ma délelőtt nyitották itt meg a nemzetközi tornai ' A mérkőzés vasárnap délutánig tart,/MTI./ /vc-íj.í.*^.r § G yo r,március 13. Győr város központi választmánya ma dél­i után tartottÜlésén t a győri I.kerületben,a képviselőválasztás időpontját március ÓOrfes 31,-ére tűzte ki. Választási elnökké Kerényi Alajos dr. Íté­lőtáblai birét, helyetteséül , . c . Leyer László táblabirót választottai, meg, mij a választási biztos Horváth Bálint fT j „ kormánybiztos lesz. -Ü-Z ajánlásokat március 2ő-án déli 12 óráig kell beadni,/LLiI./ feStr 1 »^ l G o n f,március 13. ../Svápi Távirati IroxU./ Skrzynski len­gyel külügyminiszter m este fogadta a sajtó képviselőit, akik előtt nyilatko­zatot tett arról, milyen álláspontot foglal el Len.jyelor• zc. - a,nemzetközi ^'politika vitában forgó problémáinak bizonyos t.-rgyair: nézve, érintette az öt hatalom szövetségének eszméjét, majd a lengyel köztársaság belpolitikai problémáira tért át és megvilágította a nemzeti kisebbségek problémáját is. Hangsúlyozta, nogy a dolgok békés f *jlodese nem zavarható meg, mint ahogy azt t határkérdés ujabb felszinreVet-esével akarják. Lengyelország ilyen vitába Bem kezdhot./iíTI./ , , , ORSZÁGOS LEVÉLTÁR /-/ * r á g a,március le, A Csoh Sajtóiroda • kőfe&ity'ó Az igazság­ügymini rzterium dr. Báran «Tapasztalato$es gondolatok" cifflti cikksorozatával kapcsolatban m<ggje 0 yzi, hogy a vizsgálat'"még nem minden .részletre nézve ért véget, de mari^...^egállapitja, hogy dr. Beírán sikksorozata nem komoly kritika, hanem röpirat, amelyben tudatos valőtla/nságok és teljesen kriti­kátlan, fegyencektol összegyűjtött fecsegések vannak./MTI./ -0- B e r 1 in,március ló. /Transocean,/A középeurópai és észar,­olaszországi teli időjárás tovább terjedj. .Rómában hó esett és hideg van ,/MTI. /

Next

/
Thumbnails
Contents