Napi Hírek, 1925. február/2

1925-02-18 [0102]

§Bukarest , február 18. Lupu dr. a parasztpárt egyik vezére a párt temesvári tagozatának gyűlésén tartott beszédébon szenére vetette a kormánynak az agrárrefornnál elkövetett visszaéléseket, az ut­levélpanamákat, az urnajiopásokat és a besszarábiai >csendőrök brutalitásait. A földreform igazságtalan volt, mondotta - mert az (^királyságban vannak olyan urak, akiknek tizozer holdas birtokuk van, uig sok bukovinai románnak egy talpalatnyi föld sem jutott, mert nem volt pénzük a bizottságok meg­vesztegetésére. Kifogásolta a kormánynak a kisebbségekkel szemben követett politikáját s azt mondta, hogy a kormány azzal csinál irredentizmust, hogy elnyomja a kisebbségeket. Egy magyar ujsagiré kérdésére Lupu kijelentette, hogy a magyar párt ügyét közelebbről nem ismert ugyan, de mindig haragszik, ha a magya­rok Tatarescjival szőbaállanak, A liberális kormány a kisebbségek legnagyobb ellensége és elnyomója. Politikai meggyőződése, hogy a kisebbségeknek az állam keretén belül a^legteljesebb anyagig erkölcsi és szellemi szabadsa­got kell adni. Az ujsagiré ama megjegyzésére, hogy Tataroscu nem akarja a magyar pártot elismerni, Lupu azt válaszolta, hogy a miniszternek ehhez nincs joga./MTI/ § Kolozsvár, február 18. Az uj népiskolai törvény 12/18 éves élotkoruak részérő úgynevezett serdültek iskoláját rendszere­siti, de csak az analfabéták, illetve azok számára,;akik nem végezték el az olemi iskolát* A törvényből kitűnik, hogy ilyen iskolákat, illetve tanfolya­mokat a felekezetek is rendszeresíthetnek. A háromszék-megyei tanfelügye­lőség ennek ellenére az 'Xfrtmenti községekbon minden 12. 18 éves ifjút az elöljáróság utján az áípn által rendszeresített iskolákba rendelt be és kihirdette,^ hogy aki nem megy oda, azt első izben 300, másodízben 500 lei pénzbüntetéssel sújtják./MTI/ * • § Arad, február 18, A román vizsgáztató bizottság az aradi katolikus gimnázium növendékeinek 85 százalékát buktatta ol. Volt olyan osztály, ahol csak egy-két növendéket engedtek keresztül. Ebben az iskolá­ban a mult évben is rendkívül nagy mértéiben buktatták meg a tanulókat. A tavalyi nagymérvű buktatások következménye az lett, hogy a növendékek szama ebben a tanévben felérejásett le az a*adi katolikus gimáziumban . Ilyen körülmenyek között az a^veszedelem fenyeget, hogy a szdlők nem merik gyermekeiket ebbo az iskolába beíratni, ami könnyen arra vezethet, ho/ry me~­/MTI/O számú növendék hiányában a román hatóságok bezárják a gimnáziumot. / * §Temesvár, február 18. Szabolcska Mihály '_ ; W| most ünnepelte házasságának harmincadik évfordulóját. Bar az ünneplés szűk családi körben es nagy csendben történt, a házaspárt sokan keresték föl szeroncsekivanataikkal. /MTI/ j §Gyula fehérvár, február 18. A napokban temették el nagy részvéttel Csatho Ferenc nyugalmazott esoeresplébánost, aki egyike volt az egyházmegye legidősebb papjainak, /MTI/ \, *> K^L U k a r e s t , február 18. Három évvel ezelőtt egy évi gon­dolkodási idot adtak a besorozott katonaköteleseknek arra, hogy loteszik-e az esküt, vagy pedig lemondanak a román állampolgárságról. Ha az eskütételt megtagadtak es aláirtak az optálási nyilatkozatot, nem teljesítettek szol­galatot. 1923 óta katonai szolgálatot teljesítenek az idegön állampolgárok is. Most azonban a napokban kiadott miniszteri rendelet utasította a szi'-ái­ranca hatóságokat, hohy azonnal tegyék át a határon azokat a besorozott ka­tonakotuleseket, akik az eskü letételét megtagadták, mert azokat optáltak­r ;r£ T tekintik. A sziguranca-hatóságok most Írjak össze a rendelet alá esőket. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents