Napi Hírek, 1925. február/2

1925-02-18 [0102]

§ A villanosvasutak. u,j automatikus váltója. A járókelők érdeklő­dését a villamos vasutak^ egy kétségkivül f igyolenrenéltó ujitása vonja ma­gára. Napok óta állandó átcsoportosulás a villamosvasutak uj automatikus váltója előtt, amely a Lipót-köruti vonalból a Sólyom-utcai hurokvágány fele ágazik el. A villamoserővel uüködő automatikus váltó egyrészt fe­leslegessé teszi a váltóállító személyzetet, másrészt pedig nagymértékben hozzájárul a forgalom gyorsításához s ezért a villamosvasutak igazgatósá­ga még ebben az évben ötven ilyen, automatikus váltót szándékozik üzembe helyezni. Az ujitások iránt fogékony budapesti közönség túlságos érdeklő­dése azonban egyelőre épen ellenkező eredményre vezetett, mert a sioekeri ácsorgó közönség eltessékelésére több közegét is ki kellett vezényelnie a^villamosvasutnak s a kocsik még igy is csak nagyon lassan haladhatnak, sőt a szemlélők tömege a párhuzamos in haladó BUR-vasuti kocsik zavartalan közleijdésct is akadályozza. C? A Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság igazgató­sága kéri a közönséget, hogy ne tartózkodjék a vágányokon es ne csoporto­suljon ezen az egyébként is veszélyes ponton, ahol kettős sinpár vezet ; és ahol épen a forgalom gyorsabb^és tökéletesebb lebonyolítása s az eset- . leges balesetek elkerülése érdekében :.kezdte meg a vssut az automatikus váltó alkalmazását. % A Magyar Külügyi Társaság nemzetközi jogi szakosztályának feb­ruár 19-ón, csütörtökön délután fél 6 órakor a Magyar Tudományos Akadé­mia üléstermében tartandó ülésén dr. Gratz Gusztáv ny. külügyminiszter a szakosztály elnöke előadást tart «A nemzetközi jog újabb irányai" cin­nel. Vendégeket a Külügyi Társaság szikesen lát. § A Magyar Tévirati Iroda jelenti: Klebelsberg Kuné gróf közokta­tásügyi miniszter ma folytatta as Operaház adminisztratív és művészeti re­organizációja céljából megkezdett tanáeskozásokat. A délelőtt folyamán Hubay Jenő, a Zeneművészeti Főiskola főigazgatóba, Kern Aurél a Nemzeti Zenede igazgatóba, Mader Rezső az Operaház igazgatója, Korner István kor­mányfőtani-csos, az Operaház zenei főigazgatója, továbbá Béldi Izor dr., Dióssy Béla dr., Molnár Aladc.r dr. és Papp Viktor zenekritikusok adták elő a miniszternek véleményüket az OPera helyzetére cs teendőire nézve. A holnapi napra Cserna üidor, Fodor Gjula, Halász Sándor dr,, Lán-' dor Tivadar dr. és Péterfy István zenekritikusok kaptak meghivást Kle­belsberg Kunó grófhoz. • Ugyancsak a délelőtti érákban fogadta a miniszter az Operaház zt­v Őskorának hattagú küldöttségét és hivatkozva a művészek hazafiságára és az Operaház iránti szeretetükre, fölhívta o zenekart, kezdje meg mielőbb működését, annyival is inkább, mért a nyugdijügy érdekében a miniszter már korábban'tárgyalást kezdett a pénzügyminiszterrel. A miniszter a ki-­hallgatásokból azt a benyomást merítette, hogy a zenekar az Opera megmen­tése és reorganizációja elé a munkamegtagadásban való huzamosabb megmara­dással nem fog akadályokat gördíteni. § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A nemzetgyűlés III. számú bí­rálóbizottsága ma délelőtt 11 érakor Nemes Bertalan elnökletével ülést tartott. A bizottság Héjj Inre előadása mellett tárgyalás alá vette Peidl Gyula, nemzetgyűlési képviselőnek panasszal megtámadott negbizólevelét. A bizottság a panaszt uint alaptalant elutasította és Peidl Gyulát végleg igazolt nemzetgyűlési képviselőnek jelentette ki. A költségüket a bizott­ság kölcsönösen megszüntette. § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A. nemzetgyűlés mentelmi bizott­sága február 19 -én déli 12 órakor anképviselőház II. szánó bizottsági ter­neben ulest tart. A bizottság Bozsik Pál /kétrendbeli/, Eckhardt Tibor, Poyar Károly, Szabó József, Vanczák János /tizenegyrendbeli/ és Zsirkay János nenzetgyülesi képviselők mentelmi ügyét tárgyalja.

Next

/
Thumbnails
Contents