Napi Hírek, 1925. február/1

1925-02-06 [0101]

/A török jegyzék folytatása/ A helyzet az, hogy abban a pillanatban,amikor a török kormány barátságos módon óhajtotta rendezni a két nép között felmerült ellentéte­ket, amáílyek onnan származtak, hogy. görög részről nem teljesítették a lausannei. jegyzőkönyvek bizonyos határozatait, ugyanakkor a hellén kor­mány egy olyan személy kicserélése miatt, aki kötelező kicserélés alá esik, tiltakozó jegyzékei nyújt át * és ebben beavatkozik a patriarchá­tus kérdésébe, amely Törökországnak tisztán belső ügye. A török kormány tiltakozik e beavatkozás ellen és visszautasítja azt, hogy az egymástól^ teljesen különálló két kérdés között összefüggést teremtenek. Sajnálkozásá­nak ad kifejezést amiatt, hogy jóakaratának tonusitott bizonyítékait nem értékelték, de reméli , hogy a hellén kormány most mór, a tényok ismereté­, ben, fel fogja ismerni a hozott rendszabály igazi természetét és nem fog az ügynek nagyobb fontosságot tulajdonítani, mint amekkora a valóságban megilleti. /MTI/ t| ­§ Angóra, február 6. /Török Távirati Iroda/ Musztafa Kcmal basa köztársasági elnök tegnap a nagy nemzettanácsban fogadta Knoll lengyel követet. /MTI/ — § Angóra, február 6. /Török Távirati Iroda/ Abdulhak Haim bég, a neves török költő, tegnap töltötte be életének 75. évét./MTI/ § London, február 6. A Londonból Folkcstoncba es Do­verbe vezető vasúti fővonalat tegnap Ashford közelében egy földcsuszam­lás teljesen elzárta. A kontinens felé irányuló forgalmat lebonyolító vonatok kerülő uton, Canterburyn át • kénytelenek közlekedni. /MTI/ § Paris, február 6yv<Lemaitre és Arrachaíd repülök, akik Parisból Dakarba repültek, innen Bamakoba és Timbuktuba készülnek. Az a szándékuk, hogy Timbuktuhól leszállás nélkül tegyék meg az utat egészen Parisig. /MTI/ § Tunisz, február 6. /Havas/ Itt három kommunista ügy­nököt letartóztattak. /MTI/ . '• JL /-/ Paris, február 5. Avval kapcsolatban, hogy a f semmitő- , „ szék elvetette Nathusius tábornok felebbezeset, közlik, hogy a tábornok jogi képviselője az itélét megsemmisétésérc irányult javaslatot avval a körülménnyel indokolta, hogy Nathusiust tábornok letére csupán rangjabeli katonák Ítélhetik el, nem pedig ± alacsonyabb rangban levő tisztek. A semmitőszék kimondotta, hogy Nathusiust lopásért Ítéltek cl és hogy mint polgári személy,-, nem pedig mint katona állott a törvény c­lőtt, mert hiszen hadifogoly volt. /MTI/ § Kairó, február 6. /Transoccan/ Hir saerint az egyipto­mi kormány elhatározta, hogy követségeket állit fel Berlinben, Brüsszelben, Madridban, Prágában és Athénban; /MTI/ § Róma, február 6. /Transoccan/ Az uj albán kormány el­rendelte Lasarus albán metropolita és skutarii érsek kiutasítását. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents