Napi Hírek, 1925. január/2
1925-01-28 [0100]
X /-/ Washington, január 28. /Havas/ A Fehér Ház megtagadja közéletti felvilágosítások nyújtását a nemzetközi adósságok kérdésében, miután a törvény szerint, amelyet Coolidgn elnök szigorúan betart, ennek a kérdésnek eldöntését a kongresszus a saját bizottságára, nem pedig a kormányra bizta. Hivatalos körökben azt hiszik azonban, hogy pusztán a kormányok illetékesek ebben az ügyben a döntő szót kimondani és a kormányok azon a nézeten vannak, hogy ennek mielőbb meg kell történnie*. Csakis igy- lehet^megnyugtatni közönséget és a sajtót, amely ugy Amerikában, mint Franciaországbari most a legnagyobb izgalomban van. ,ÁÍTI/ § Ró m a január 28. A néppárt tanácsa kiáltványt intézett az országban írukööő szervezeteihez, A kiáltványban támogatásukat kéri ahhoz, hogy a^liberálisok, a demokraták és az egységes szocialisták közreműködésé-' vcl oros 6a egynemű blckkct alakítsanak, amely a pártcllentétek ideiglenes felrctotelevel sikeresen veheti fel a választási loizdelmct a fascistokkal szemben. A blckk élén hárem kipróbált politikus és volt miniszterelnök állana: .Giolitti, Crlando és Salandra. /mTl/ § L o n d on , január 28. Lord Grenfcll tábornagy, aki tegnap 84 eves komban meghalt, figycleureuűltó* katonai pályát futott be. Annak idején részt vett a zuiu-háberuban, a kaffir-háboruban, majd az 1882. ovi egyiptomi expedícióban és az 1884.évi nilusi expedícióban. Később, 1888-ban, Kelet-Szudánban Suakim városát védte Ozmán Digna ellen. Ekkor törtunt, hogy aránylag kicsiny csapattal a védesáncokon túlhatolva megtámadta es elűzte a dervisekot, akik hat hónapon át tartották magukat a sáncok közelében es állandóan nyugtalanították a helyőrséget. /l.íTl/ , 1 § L o nyd o n ,. január 28. A szombati nagyfogyatkozás alkalmav&m ö radxo-allönasok mar előre nagy készületeket tettek, hegy a napfogyatkozás valamennyi szakáról pontosan tudósitsák egymást. Az állomások a napfogyatkozás folyamén azt az érdekes megfigyelést tették, hogy a szikrayjclek felvételét eresen befolyásolta ez a természeti tünemény. Igy megállapítottak, hogy London közvetlen közelében a központi leadóállomás jelei meg egeszén tisztán hangzottak, 70 mértföldnyi körleten tul azonban a nap. ^ fogyatkozás idejőben^^- változást észleltek a jelek erősségébon. A jelzések ugyanis mi;st (nagp sokkal crosobbek voltak, mint rendes körülnéz nyek józott, ami arra mutaT; hogy a nap sugár almai: gyongitő hatásuk van a jelzősekre., Ebből egész biztosan következtethető, hogy az éjjeli szikratávíró es szikratolcfon szolgálat sokkal megbízhatóbb, mint a nappali. /ITI/ ' , . , § # L o n d o n , január 28. A földmivelésügyi minisztérium beható tanulmányozás alá vette az időjárási viszonyok és a mezőgazdaság öuzszeíuggesenel: kérdését.. Külön bizottságot létcsitettek, amelynek az a feladata, hogy a mezőgazdasági meteorológia kérdéseiben tanácsokkal szolgáljon a, minisztériumnak. A bizottság elnöke Sir hapier Shaw, aki több éven la resztül igazgatója volt -a meteorológiai intézetnek. /ITI/ t c^ohgár Távirati IXOAQJ) . rt ..... f yS z ó £ i a , januTBF görög területen levő Butin falu- I t0 . 1 ..^°f )b Jolgar menekült érkezett Hevrokopba, a görög-bolgár határra. A mcnokulok ^elmondottak, hogy kisázsiai menekültek megöltek három görögöt*. A gö reg hatóságok emiatt súlyos megtorlással éltek a Iramától északra fekvő BuH]' , os L-vadis faluk bolgár népa ellen. A falvakat katonák és rendőröl: vettél: korul es súlyos sanyargatások után a férfiakat mind letartóztatták és ismeretlen helyre vitték. /ITl/