Napi Hírek, 1925. január/1
1925-01-14 [0099]
(k pénz-ügyi bizottság üléséről szóló tudósítás II. folytatása,/ Három nagy betegség van a nemzet testében, amely ellen védekezni kell, **z egyik a tüdőbaj, a másik csoportba tartoznak a venerikus bajok, a harmadikba pedig a csecsemőhalandóság körül mutatkozó részin bajok, részin% gondatlanságok, A tüdőbaj ellen Magyarországon a társadalom és az állam próbáltak védekezni, Az állam eddig azzal próbálkozott, hogy joagyobb kórházainkban tüdőbetegosztályokat szervezett és a székesfővárost ssgitette abban, hogy az üj Szent János kórház három tüdőbeteg pavillonját elkés zithesse, Ezzel a kérdéssel kapcsolatosan elmondja, hogyj 192£~*ben megállapodott a székesfővá'fbs polgármesterével abbanj hogy az üj Szent János kórház tüdőbeteg pavillonjai befejezéséhez szükséges költség felét ő adja, ha a székesfőváros adja a másik felét, ffn^h" n tüdőb-a& ellen védekező társadalmi mozgalmat eddig nem tudta nagyobb mértékben támogatni. Harmincezer koronával a népegész ságügyi miniszter igazán nem küzdhet a népbetegségek ellen. Ebbe csak azért volt kénytelen belenyugodni, mert látta,' a pénzügyminiszter rettenetes vívódását és mert c arra utalt, hogy lehetőleg egy ik problémát a másik után, ne eg szerre igyekezzünk megoldani, <) A tüdőbeteg dispe-ns/á^ek, a napközi tüdőotthonok, a venerikus bajok gyógyítása, valamint a házasságkötéssel kapcsolatos orvosi intézke-e; dések' megvalósítása tárgyában minisztériumában a szakférfiak behatóén fog£» lalkoznak az összes problémákkal, s épugy azokkal a gondolatokkal is, -a~ ^ melyeket ú Lukács György elnöklete alatt a háború f oly urnán a prostitúció* & kérdésében megtartott országos ankét kiérlelt 4 Széknek f igyelembevételé-fé.^ vei törvényjavaslattal kivan majd a nemzetgyűlés elé lépni, amellyel ezo^^já ket a kérdéseket véglegesen rendezni óhojtja. A nemzetgyűlésben a ple- . p: náris tárgyaláskor szózatot fog intézri külön.isen azokhoz, akik nagy tí» tömegek foglalkoztatása révén itt közvetlenül vonnak érdekelve, hogy egyrészt napközi otthonok, másrészt tüdőbetegr-ndelők felállításánál helyiséget és támogatást nyújtsanak, A gyermekvédelem terén teendő intézkedések három társadé ".mi intéz,_ény körű, cooport/osulnak, A csecsenóvédelem és a szülőr-nyák gondozása a Stefánia körébe t...rtozik„ }\z öt-hat évtől tizaukótévee korig ter jeaő idcben a gyermekek a liga körébe tartoznak. A tizenkét éves kortól felfelé, amikor a gyermek mar csak állami védelem alatt áll, a patronage gondoskodik a gyermekeiéről. Az alapgondolat aj), hogy a bevált társadalmi erőket egyesitő egyesületeket kell bevonni ebbe a munkába, autonóm társadalmi mivoltuk megbolygatása nélkül. Sikerült is ilyen megállapodást létesíteni, Nagy elismeréssel nyilatkozik mindhárom intézményről. Ez az egészségügyi konc epeió, • amely•az egész anyagot felöleli egyelőre még csak fővonalakat ad, amelyeket az egész országra kiékeli terjeszteni a városokra épugy,mint a falvakra. * •• ' — ^saatihxbapK Az óvodák kérdésével kapcsolatban rámutat arra, hogy az óvoda tulajdonképen közegészségügyi intézmény és ezért át kellene adni a kultuszkormánynak a népegészségügyi kormányzat kezjlésébc. Ezzel kapcsolatbon nagy közegészségügyi programot lehetne végr.h^jtani.Bendelkezésünkr áll sgy olyan orvosi kaf, amellyel bátran kiállhat5uk ^versenyt az egész világ müveit nemzeteivel, Ezt a Bockefeller Boundation kiküldött emberei is elismerték, A leghálásabb köszönettel vették ennek c.z .-lapitványL,ak_iösztö^dijait , Orvosi karunk elegendő volna arra, hogy minden kilencezer emberre jusson lélekszám szerint egy orvos. Ez az arány Kémetországban. Nálunk azonban a-valóban praktizáló orvosokat véve, a JJuna-Tiszc közén harmincötvenezer lélekre jut egy orvos, mig egyes városokban ezer lélekre jut e Eszel az orvosi karr-át, muely ilyen helytelenül oszlik meg ; z egyes vidékek között, nagyszerű országos^ervezetet lehetne kiépi,, /teni, h- két dolg a Mának rendelkezésére: az óvodákat, mint népegsészégügyi intézményeket, s az agrár betegsegélyzőbiztositást. • A közegészségügy harmadik kérdése a fogyatékosok ápolása. Ezek közé tartoznak a vakok, hülyék, siketnémáa,nyomorékok, gyÖgyithatatlan betegek, gyógyitnatatlan és ön- és' közveszélyes L elmab«t*£*k 1 , A vakok dolgát társadalmi uton próbálták .r«riózr-i ás avfaok^t ápoló országos egyesület gyönyörűen működik, az ország több városában v..n menhelye .Eddig ezt z egyesületet csak az inséoakcióból tudta tánog"tri,ds kérni fogja-e ne zetgyülést, , adjon míídot, hogy rendet teremtsen ezen a té rern.y LFVytTAR /Folyt • t á sa kovs ák^jiiéió/