Napi Hírek, 1924. december/2
1924-12-17 [0098]
& /-/ Prága, december 17./Magyar Távirati Iroda/ A Coske tílovc szerint bécsi cseh követté Maohar""dr.-1 a cseh hadsereg volt főfelügyelőjét nevezik ki. § /-/ Prága, decembor 17. /""agyar Távirati Iroda/ A M listy Belgrádból jelenti, hogy a cseh egyház ott tartózkodó patriarchája C-orazd az ujságirok előtt kijelentette, hogy a cseh nemzeti egyháznak az anglikán egyházzal való egyesitéséro irányuló törekvések jő uton haladnak, gyakorlatilag már most is elég eredményes együttműködés folyik a két egyház között. A különböző anglikán és oseh püspökök azon dolgoznak, hogy a két egyház egyesitése megtörténjék. Minden kilátás meg van arra, hogy ezeket a törekvéseket siker koronázza. § Az ü rszágos Széchenyi Szövetségben /VII. Károly-körut 1. I./ december 19-én, pénteken este 1/2 7 órakor I^agy Iván a MEFHOSz tb.elnöke íascista ilágnézet oimmel ismertetni fogja Bálás Károly dr. egyetemi tanár most megjelent könyvét a " Társadalmi politikát". Vendégeket is szive3en lát az elnökség, § A Magyar bolgár kereskedelmi és mezőgazdasági kamara közli a következő bulgáriai árlejtéseket; Január 5. hadügyminisztérium földrajzi intézete részere papiráruk 100.OCO leva értékben, kaució 5 Január 10. v asutiaazgatéség, gozcilinderek, nornál lokomotivokhoz, óvadék 5 Január 12. Szófia főváros részére vizveteékcsivek és csatornázási szerelvények cca. 400.000 leva értékben, óvadék 5;i. Január 12. bteákK Szú fia főváros részére öntött vasfedőlapok utcai vizvezetékcsapokhoz 20 darab ICO 2 100 •8m. 50 darab kerek 90 cm. átmérőjű 40 darab rostély, érték cca. 360.000 leva. Január 22. Hadügyminisztérium részére ; 1. sárgaréz gyalogsági patronokhoz 12.000 kg., 2. rézrudak tüzérségi gyutacsokhoz 10.0CC kg,, 3. rézcsövek 15.000 kg., rézrudak 15.00C kg. A tételek külön-külön is pályázhatók, «vudék 2 % Január 23. Postaigazgatóság részére egy komplett rádió telegraf és telefonfelvevő készülék /szóbeli tárgyalás/. Január 28. Szófiai nemzeti szinház ujjáépitési bizottsága versenytárgyalás után szer zi be a színház épitésére szükséges műszaki anyagokat, óvadék 400.000 leva, mely az ajánlat szerinti összeg 5 #-ára egészitendő ki. Gsak oly cégek ve hétnek részt,amelyek már szinházak épitésével külföldön foglalkoztak. Január 2c. Postaigazgatóság részére; 70 d*rat kerékpár, óvadék 5 Február 5. Postaigazgat u ság részére, 60 tüzoltókészülék, óvadék 5 /». Február 6. Postaigazgatóság részére; telefon és táviró-kátelek, szigelelt huzal es vezetékek, minkak 20 nappal a tárgyalás előtt bemutatandok, kaució 5 % • § G- y ő r, deoember 17. Ma délelőtt ünnepélyes keretek között adták át a forgalomnak az árpási-rába hidat,amely összeköti Győr és Sopronvármegyéket. Az ünnepélyes átadásnál 'Aalko Lajos kereskedelmi minisztert, aki távolmaradását levélben jelentette bc, Buday Béla államtitkár, valamint Mészáros és Golik helyettes államtitkárok képviselték. A miniszter^képviselő, loi szerdón reggel érkeztek Győrre és innen autón mentek Kunoz^Jeno dr. alispánnal Árpásra. A hidnál mintegy 300 főnyi közönség jelenléteben Barsy Károly miniszteri osztálytanácsos fogadta a budapesti és a győri vendegeket. A hidat Cellág Gyula műszaki főtanácsos adta át a forgalomnak. ±z unnepelyeu átadás után Dömötör Lajcs, árpási plébános ünnepi misét celebrált, amelyet társas ebéd követett. A társas -ebéder, Buday Bél* államtitkár felköszöntötte flalfco ^ajos kereskedelemügyi minisztert, akit egyben táviratilag üdvözöltek. /MTI/