Napi Hírek, 1924. november/2
1924-11-29 [0096]
I T LiKt London, november 29, A Reuter-iroda jelenti Kairóból: Hivatalosan felöntik, hogy az angolok Khartumban urai a helyzetnek, A zendülés csak a II,szudáni ezred két szakaszára terjedt ki, A Vafid-szövetség kiáltványt tett közzé,amely kijelenti, hogy a kormány a letartóztatott képviselőket valószínűleg nem bocsátja szabadon és további letartóztatásokat rendel el.Lz az eljárás ellenkezik az alkotmánnyal, amelyre a kormány esküt tett. A nemzet a kormányt felelfcősségre fogj a vonni, • Az Azbah-egyetem diákjai kiáltványban jelentik be a sztrájk folytatását, -kgy gyűlésen a közoktatásügyi miniszter azt a figyelmeztetést inzézte az egyetemi tanárokhoz, hogy ugy a diákság ymint az ország érdekéber. igyekezzenek minden erejükkel rábirni a diákságot az előadások további látogatására. /MTI/ Róma, november 29. /Stefani/ Puccini halálának hire a legszélesebb körökbon mély hatást keltett. A nagy zeneszerző haláláról szóló táviratot azonnal közölték a királlyal, a pápával,valamint a miniszterelnökekel, akik a logélénkcbb részvétüket fejezték ki Puccini halála fölött, A szenátus,melynek Puocini néhány nap Óta tagja volt, elhatározta, hogy küldöttségileg vesz rész a brüsaeli tomáitésor.. Az elhunytat, aki az olasz . nép minden- rétegében nagy népszerűségnek örvendett, nemzeti] gyászolják, A lapok kimeritő cikkekben foglalkoznak Puccini személyével, méltatják művészi hirnevét é3 rámutatnak az olasz müvészot pótolhatatlan veszteségére. /MTI/ Jj^^^^eM^' : : L o n d o n, november 29, /Wolff/ Pekingből jelentik: A volt császár, miután ', visszanyerte szabadságát, automobilon körülfutotta Pekinget és délután a japán követségen keresett menedéket, ahol még ezidő szerint is tartózkodik. A Reuter-iroda szerint a osászáít kőzvetlen veszély nem fenyegeti./MTI/ , f : : P> i r uy i n g h a m, november 29, /rfolff/ Chamberlain ^eviiio népjóléti miniszter az egyiptomi kérdésről itt beszédet mondott, amelyben a következő kijelentést tettcjpNom engedjük meg, hogy az angol nevet sárba tiporják és angol tiszteket büntetlenül öljenok^meg. Kom engedjük meg azt sem, hogy a velünk szemben fennálló kötelezettségeket^ itymáljá Az angol kozmány nem folytat agrossziv külpolitikát. Az aZ • ;álh útác, hogy az^egyiptomi események csak az Egyiptomnak adott függetlenség^megsemmisítésére irányuló leplezett törekvés, tévedésre vagy szándékos félrevezetésre vezethető vissza. Az angol kormány barátságos viszonyban akar élni az egész világgal.AíTl/