Napi Hírek, 1924. november/2

1924-11-24 [0096]

§ B u 1: a r o s t. öpvoiűiber 24. A kamara legutóbbi ülésén B&tianu a belügymin is z tortői vizsgálat megindítását kérte a Hotin-rmegyében előfordult közigazgatási visszélések ügyében. Ax Juca képviselő indítványozza, hogy a válaszfelirat mogvi­tatására rendeljék el az éjszakai üléseket. Az indítványt elfogadják. Orleanu elnök bejelonti, hogy a hétfői ülésen benyújtják a költségvetési törvényjavaslatot. Bratianu Yintilla pénzügyminiszteri: kijelönti, hogy a háború ófca ez az első eset, hogy a költségvetési törvény­javaslatot egy hénappal korábban terjesztik be. A kormány ezzel elegendő időt akar adni a javaslat megvitatására* Áttérnek ezután a napirendre, a felirati vitára. Pilat liberális képviselő birálja az ellenzéket és azt mondja, hogy az ellenzék részére két lehetőség állott nyitva^: vagy nem is­meri el a törvényhozást és akkor nem lett volna szabad részt vonnie a vi­tákban, vagy törvényesnek ismeri el^ és akkor végeznie kellett volna felada­tát. Az ellenzék azonban nem ismeri el a parlamentet, de részt vesz a mun­kában, ^em ismeri el az urnákat, de elismeri a napidijukat^fMoldoveanu kép­viselő: trdemón felül méltányoljuk a klub-választásokat és az urnalopáso­kat. Pilat elismeri a nemzeti pártnak az egyesülés érdekében kifej­tett buzgalmát, de ugyanazt a buzgalmat várta volna tőle a nemzeti konszo­lidáció munkájában is, uz azonban negativ formában jelentkezett, Madgearu parasztpárti képviselő méltatlankodva közbe szdl: Igy beszél a nagy Bratianu Jonel unokájal Pilat: Inkább vagyok Bratianu unokája,mint LupW testvérei kifogásolja a parasztpárt internacionális irányzatát és támadja Luptl pa­rasztpárti vezért azért, mert dxágákkxnx Zágrábban trafikált Radiccsal,aki ellensóff© nemcsak Jugoszláviának, hanem Románikának is* A nemzeti néppárt­ról szólva,elismeri Jorgának, e párt vezérének kiválő képességeit,de nem tudja megérteni, hogyan állhat összeköttetésben a földrefoltrm szószólója az Avéarescu-kormány volt belügyminiszterével-r , , V Az Avaroscu-párti^ctal foglalkozva,elismeri G-oga hazafias tevékenységet Bdelyben, azonban azt mondja róla, hogy a politika borkei­ben .ltévedt költő. Buou rfzevér román nemzeti párti képviselő az utlevél-ügyet szelxozteti; szemére veti Vaitoianu miniszternek, hogy román embereket ex­portaltok. Lupescu paraszt-párti képviselő elmondja, hogy Chirculesou ' miniszternél személyesen járt közbe egy Amerikába szőlő útlevél ügyében. A miniszter azt mondta neki, hogy őt tisztességes embernek tartja, de pa­naszkodott, hogy vannak szenátorok és képviselők, akik pénzt fogadnak ol útlevelekért, A miniszter meg is nevezett egy képviselőt és egy szenátort, akik mindketten a kormánypárt tagjai és hozzátette, hogy adott nekik útle­velet hogy szabaduljon zaklatásaiktól. A szenátor azzal az i^dok/olással kert utlyelet ket ember részére, hogy az illetők bolsevikok, igy legalább meg lehet szabadulni tőlük. , . ' Moldoveanu képviselő közbekiált: Több mint ötfren képviselő Kereskedett útlevelekkel! Orleanu elnök azzal fenyegeti meg Iholdovoanu képviselőt,hogy a^regyelmi bizottság ele utalja, ha az egész kamarát gyanúsítgatja általános­ságban hangoztatott Vádjaival. ^ M an lelkész^képviselő: Én is azt óhajtom, hogy utalják Moldovea­nu képviselőt a fegyelmi bizottság elé, hadd tanulja meg, hogy nem szabad vádolni ezt a beosületps többséget"./líagy derültség/ ,, Boou Szevér folytatva beszédét, bírálja a kormányt, hogy az erdélyi románoknak megtiltotta a bevándorlást s ezzel megteremtette az ut­level-kereskedelmet. Az urnalopás és az utlevélügy szoros kapcsolatban van egymással, ^e^zedet azzal fejezi be, hogy a kormány tele van bűnökkel. Le az urnalopassal! Éljen a tiszta választás! íÁojMíí f Az -ülést ezután félbeszakították és oste 9 órakcSr"me>í az első éjszakai ülést, ' ,. v . Chirculesou miniszter cáfolja Lupescu képviselőnek az ütlevél­ugyben nmgoztatott vádkjait. /Folytatása következik/

Next

/
Thumbnails
Contents