Napi Hírek, 1924. november/1
1924-11-14 [0095]
§ A Liagyar Távirati Iroda jelenti: 4 nemzetgyűlés házszabályroviziós bizottsága Kenéz Béla elnökletével ma délelőtt a nemzetgyűlés • ülésezése alatt az elnöki elfogadóteremben ülést tartott. A bizottság ülésén Bethlen István gróf miniszterelnök is részt vett. A bizottság folytatta az előadói tervezet 258. szakaszának tárgyalását, amely a fegyelmi jogra vonatkozik. A bizottság szabatosabban szövegezte meg az emiitett szakasz Harmadik bekezdésének azt a részét, amely a fegyelmi vétségeket sorolja fel és felvette ezek közé a nemzetközi szokásokat sértőkifkjezések megtorlását is. A szakasz hatodik bekezdését a bizottság agy módositotta, hogy M a mentelmi bizottságnak fegyelmi ügybon hozott javaslatát a lehető legrövidebb időn belül kell a Kaz elé terjeszteni. A szakasz nyolcadik bekezdésében Gaál Geszten indítványára elfogadta a bizottság azt, hogy az ünnepélyes megkövetésre itélt, képviselő, amennyiben az ilyeniránya határozatnak nem tes"z eleget, újból a .mentelmi bizottság elé utasítandó. Az a rendelkezés tehát,kogy• •. z illető képviselő napidija automatikusan visszatartandó, csuty. a.mantolmi bizottság „ javallatának elfogadásáig marad érvé/nyben, azután% már természetszerűen a mentelmi bizottság j ;va lata felett hozott házhatározat lesz. ránézve irányadó. A bizottság az előadói tervezet kilencedik és tizenharmadik bekezdését, amely lényegben egy tárgyra, tudniillik arra vonatkozik, hogy mely esetben lehet karhatalom igénybevételővei is kivezettetni a Ház valamely tagját, összevonta, / . .. A tizedik bekezdésben az ülésről kizárt kőpvi .. lőre nézve tettg|™ ama rendelkezés, hogy csak a mentelmi bizottság elő való idéztetős esettén szabad a Házba lépnie, a bizottság kiegészítette azzal, hogy c Házba való belépés az elnök engedélye esetén is lerietségos. 31..öki engedély esetén n házba való klépés jogát, megadtál: a tizenötödik bekezdésben szabályozott esetre is, amikor c képviselet házhatározat alapján zárják ki az ülésekről. A szakaszban utolsó bekezdésként rjndolkezőst vettek fel arra az esetre,-ha a' felsorolt fegyelmi vétségeket zárt ülésen követnők o»l, 3z a rendelkezés azt mondja, nogy c": szakasz rendelkezései zára ülésen is alkalmazandók azzal az eltéréssel, hogy amennyiben az elnök fegyelmi ki| jogát meghaladó fegyelmi intézkedés szüksége merülne fel, abban az eset- kJ bon a, mentelmi bizottság jogait az CILJÉ folhivá.sa alapján' a Ház gyakorolja. Az itt meginduló vita során osak négy szónok szólalhat fel. Snnok az intézkedésnek céljára vonatkozóan a rendclkezŐ3ftez a bizottság a következő magyarázatot fűzi: A felmerült fegyelmi ügy tár- • gyalása során nyilván olyan zárt ülés tárgyát képező tárgy is szóbakerülket, m^lyne]:-más nyilvános tárgyalási renddel biró bizottság vagy testület előtt ve Ló tárgyalása aggályos isenno. Hogy tehát a tárt ülés . tárgyának e réven való nyilvánosságra jutása .megakadályoztassék, a házszabályoknak gondoskodni-kell arról, hogy a zárt ülés alatti fegyelmi intézkcdŐ3ekfe<*l •'.'•> " . maga a plénum zárt ülésben tehesse- meg, /Folytatás- következik.-/;! §A Herczeg Ferenc vezetése alatt működő Délvidéki Otthon és a; J| délvidéki Sgyetomi ős' Főiskolai kallgatók egyesülete elnöksége ezután értesítik az összes délvidékieket, nogy december' 2-án este nyolcórai kea> dettel a Gellért-szálló nagytermőben megtartják a szokásos F«renc-napot, -I .'műsoros és tánccal egybekötött ostély fővédnökei: gróf Teleki Pál v, b. | t.t,, valfraihiszt erolnök, JL gróf Klcbeloberg Kunó vallás- ós közoktatásügyi miniszter, ^ klko Lajos kereskedelemügyi miniszter es Pékár Gyula ny. államtitkár; diszelnöke pedig Szemző István ny, főispán.A védnökök és .. háziasszonyok tisztét a délvidéki notabilitások vállalták ol,Akik tévedésből moghivót nam kaptak és arra igényt t rt-.nak, naponta §-11 óra 'ki között jelentsék bérigényüket a DEFH3 helyisőgébon/Deák F^-u.lC.fclcmolcb/ ahol azonnal meghívót fognak kapni. ^^V.