Napi Hírek, 1924. november/1
1924-11-07 [0095]
X /-/ Pari s,november 7. A kamara délelőtti ülésében befejeztek a^földmivelésügyi minisztérium költségvetésűt és a vita folytatásat szerdara halasztották el. • A délutáni ülésen, amelyen tí drágaság ügy éten és a lakáskérdésben-l benyújtott három-három interpellációt tárgyalták, nagy hallgatóság gyűlt össze a karzaton. Brunet szocialista képvi-elő alegutóbbi kormányok gazdaság** politikáját biráita és mélyreható intézkedéseket követelt a drágaságot okozó tényezők ellen. A pult likvidálására xx&Zíx a szónok javasolja,, a tulajdon egy részének igénybevételét, amit a jobboldal zajos ellenmondással fogad. ' . ój akit gyakran féltészakitanak,végül követeli a miniszterelnöktől, hogy erélyesen lásson hozzá a drágasági probléma meg- i oldásához. (/íJt Sztrnrk, Egy másik szocialista szónok felszólította a kormányt, nogy rekvirálja az elrejtett gabonakészleteket és stabilizálja a kenyérmagvak arat, amely^ az utóbbi napokbán ismét emelkedik,. Amikor az uj kölcsönt emiitették, a miniszterelnök szólásra emelkedett és kifejtette, hogy ezt a kölcsönt az előbbivel nem szabod összetéveszteni, Kern akar semmit sem eltitkolni, még ha miniszteri állásába Icsrülne is. Az országnál, meg kell értenie, hogy néhány hónapon Bellii nem lehet újra jóvátenni azt az állapotot, melyet a le utóbbi négy / m esztendő vétkes gondatlansága idézett elő.' A jobboldal élénken tiltakozik e szavak ellen. '• * Herriot igy folytatja: llindenckelctt helyre kell éllitani a költségvetés egyensúlyát, amit az országnak annyiszor megígércsk, de soha/l sem tartottak be. ,Jff A jobboldal éliö\Qk tiltakozása jóuarabig megakadály ozz a a minisz|£- terelnoJh a beszel folytatáséban. A zaj csillapultával a miniszterelnök igy,folytatja: A pénzügyi javaslatol: célj: , hogy kivezessék az országot a pénzügyi anarchiából, amelybe a konzervativek vitték, kijelenti, hogy a fogyasztási adókat le fogja széllitani, s azzal végzi beszédét,hogy az ország java QnrrÚTfo mindenekfelett áll. A jobból lálrc'l ezt kiáltják: Láttuk a Auh'rvidéken ! , Herriot nagy zajban válaszol a közbekiáltásra, majd ezeket mond-i« ja:^Halálos veszedelem voln^, ha a költségvetési egyensúlyt nem állitanok helyre, h kormány megfelelő pénzügyi politikát fog követni és a pénzt azoktól fogja kérni akiknek van. Ie Mire jobboldali képviselő emelkedik ezután szólásra, noha Bainlevo elnök az ülés elején kijelentette, hogy az eddig bejelentett szónokok fognak lebeszélni. Heves jelenet fejlődik ki a képviselő és az elnök kozott, aki z ülést félb esz altit ja. Szünet után az elnök közli, hogy ^beérkezett Bonnofon /nemzeti blokk/ interpellác iój a, me ly szerint a kormánynak azonnal közléseket kell tennie a Vagyonadóra vonatkozó tervéről. . r* X miniszterelnök követeli az interpelláció elhalasztását, Bonneion az ugy tisztázását. A miniszterelnök ragaszkodik álláspontjához és n int f er P G H ac iőja ellen foglal állást, felvetve a bizalmi kérCLGS L lS t '«eu.tt Athau/"^*^ 1-17 Alm fi * *•*•*»•»**< pólusa | / • —