Napi Hírek, 1924. október/2

1924-10-19 [0094]

/AZ *ppcnyi beszámolóról szóló tudóéitás II. folytatása./ Fem mondom, hogy az "egy akol ogy pásztor" a politikában ezen az ala­pon is meg volna állapitható, de lehetségesnek tartanék olyan tömörülést, mely a partikuláris érdekek előtérbe nyomulását meg tudná akadályoEni az általános ^nemzeti érdek meggyőző megf ormulázáaásral ahelyett, hogy azok mindegyikével való külön megal'ísku!/ássál veszélyeztesse azt a természotes egyensúlyukat, mer* épen a közérdeket jelenti. De ettől a'különös megér­téstől sajnos még igen távol vagyunk. Itt'még minden frakció és frakciócs­ka tqtfbbjátsza a maga apró játékait, s ezzel hozzájárul a parlament sü­lyedéséhez, a közvélemény demoralizálásához, mintha nem is volna ez az ország megcsonkítva, feldarabolva, megrongálva, s megrongált állapotban is folyton veszélyeztetve; mintha nem kellene- minden erőnek rendszeres összefogásával újból felemelkedésünket előkészíteni, tekintélyünket emelni, esélyeinket jevitani és a világpolitika minden bekövetkezhető, fordulásával szemben készen állani. Hiszen hasonló gondolatok vezethettek az^egységes párt megalakításához, s annyi eredményt el is értek, hogy az előbbieknél tartósabb és több tekintéllyel biró kormányt létesitettek, amire tényleg a nemzetnek szüksége volt és van. De mivel az ekép helyes ösztönnel felállitott keretet meggyőző tartalommal megtölteni nem tud­ták, az a jó is, amit hoztak: a kormányzati állandóság, súlyos veszély­ben forog és csak olyan alkudozásokkal tartható fenn, melyek szüksé­gességedé korm'.nyzat gyengülésének félreismerhetetlen s,zimptomája.Eem azt hitáztatom, hogy egyes gazdasági és társadalmi érdekkörök külön ér­dekei figyelembe vetetnek, azok képviselői meghallgattatnak; ez a dolog természetéből folyik, mert a nemzeti általános érdek egyes érdekkörök összességéből és harmóniába hozatalából áll;, de azt, hogy a beilles\z_~ tés^nem az illető érdekkörök természetes súlya és kivánságaikjogosult­ságának objektiv méltatása alapján történik, hanem a parlamenti hata­lom állása szerint xx^x&3;X&£.fcxigxKXTflá&x ami mindenütt és mindig* a*ve­zérgondolat hibájának, a vezetés gyengeségének jele és szükségkép fél­billenti áz;egyensúlyt, lehetetlenné tesz egy igazi nemzeti és intrazin­gens politkának következetes folytatását. Ebben a bajban pedig mélyen benn vagyunk, - Ha ennyi hibát és biányt látok, méltán kérdezhetik tőlem.hogy miért nem fejthetek tehát ki élénkebb ellenzéki tevékenységet? Miért látszik magatartásom olyannak, mintha a belügyi politi-ába való minden beavatkozástól tartózkodnám, Egysz/yferüen azért, mert ezt\dő szer int hiány­zanak az előfeltételek arra, hogy a harcba rendet hozha\ssak és sikeres építőmunkát végezhessek. A rombolást igenis talán tudnám hatályosan elő­mozdítani , de ezzel mit nyerne a nemzet? En a kormánybuktatást teljesen Jogosult ellenzéki törekvésnek tartom, de. csak ugy, hc az az'ellenzék *ész és képes a kormányzattal járó" felelős segget elvállalni. Már pe­dig kétségtelen, hogy a most•kormányon lévő férfiakon kivül is akadnak Magyarországon, akik az állam ügyeinek sikeres vezetésére képesek vol­nának, de a mai kuszált politikai és-parlamenti helyzetben még korvo­nalait sem látom egy oly n alakulatnak, amely a mainál jobb kormány ala­kulását és működését lehetővé tenné. Mivel tehát sem a kormánnyal nem a­zonosithatom magamat,, sem azokat a előfeltételeket nem látom, melyek en­gem erőteljes ellenzéki fellépésre erkölcsileg feljogosítanának, a bel­'politikai tevékenység tekintetében meg kell maradnom abban a tartóz­kodj állásban, melyet az utolsó időben elfoglaltam, s amclylyel csak akkor szakitanék, ha valamely közveszélyes kezdeményezés elháritása tenné ezt kötelességemmé. Ha ez a helyzet változik, az én magatartásom is változni fog5 addig sem gátol semmi abban, hogy azokat az elvi tétele­ket, melyek'a kormánytól xx elválás ztanak,továbbra ne hirdeösen és hogy a foltrerülő kérdéekre nézve tárgyilagos állást ne foglaljak. - A kifejtett körülmények folytán politikai tevékenységom súly­pontja a nemzetközi akció területére helyezkedett át, ahol remélhettem, hogy hazánkn k némi szolgálatot teszek. /Folytatás:; következik./

Next

/
Thumbnails
Contents