Napi Hírek, 1924. október/1

1924-10-01 [0093]

Prága, október 1. Mint a Prager Presse jelenti, a jövő évi költségvetést 17.milliárdra korlátozták, ami az előző évi költségvetéssel szemben ket milliárd csökkenést jelent. A csökkentést a-.' dologi kiadások terhére, hajtották végre. A személyi kiadások az egész költségvetés 55 százalékát teszik ki. Parlamenti körömkben azonban azt tartjak, hogy a kiadásoknak ezt a viszonyát meg kell forditani, ami az ez idő szerinti közigazgatás egyszerűsítésével érhető el. Ecélból parlamenti jelleggel^ biré közigazgatási szakértőkből álló bizottságot neveznek ki, amely elő­készíti az állami közigazgatás reformját. A Karodra Listy rámutat a ta­karékosság sürgős szükségességére. A lap szeritot Csehországnak le kell mondani arról a dicsőségből, hogy a minisztériumok számára nézve minden állam között az első helyen álljon. /MTI/ P^r á fl a , október 1. A Bohémia jelenti: Az agráriusok a mező­gazdasági minisztériumhoz azt a követelést intézték, hogv az 1925.évre szóló költségvetési előirányzatban "Utalványok a földosztásban tekintetbe vett kisgazdák mezőgazdasági termelésének emelésére" cimen külön hiteltétel vejyen fel, amely legalább 10 millióra t rjedjen, mezőgazdasági eszközök, vetőmag és állatállomány beszerzésére szolgáljon és a föld naoipnalizálásá nak nagy müvét korházzá iheg. /MTI/ P rág a , október 1. Az állami statisztikai hnyatal kimu­tatása szerint a csehországi kivándorlás az 1924. év első negyedében na­gyon megnőtt. Összesen 33.397 útlevelet állítottak ki, ezek közt, mintegy 20.000-et az Egyesült Állmokba. A kiállitott útlevelekből csehekre és tó­tokra esik mint gy 28.000, agyarokra 2000 németekre 1900 és ruténekre 1300. Az-útlevelek kiállításának idején 10.000 kivándorló foglalkozás nél­kül volt, /MTI/ Genf, oktéber 1. /Svájci Távirati Iroda/ -A népszövetség gi tanács tegnap nyilvános ülésen egész sor határozatot hozott, hogy ke-> resztülvigye azokat a határozati javaslaíokat, amelyeket a népszövetségi közgyűlés a szellemi munka terén való nemzetközi együttműködés ügyebon elfogadott. Eliogadták dr. Benesnek azt a javaslatát, hogy • " " a ,: ­a cözgyülés bizonyos, már ismerhetett határozati javaslatait a katonai fegyverkezések korlátozása ügyében megvalósítják s a javaslatod csup&n lényegtelen módosításokat végeztek. /MT1/ • Genf, október 1. /Svájci Távirati iroda./ A jogi/bizott­ság tegnapi ülésének további folyamán lord Cecil Hurst javaslatára ujabb szövegmódosítást végeztek. Kifejezetten kimondták, hogy annak &z ál­lamnak, amelyet a nemzetek szövetsége a katonai garancia foganatosítására fölszólít, joga van egy hadviselő állam jogait gyakorolni. Loucheur ki­jelentette, hogy a határozatok uj szövege a brit, olasz és francia delegá­ció barátságos fáradozásainak köszönhető. /MTI/ \ P á r í s /október 1. /Havas/ A Matin kimutatást közöl a háború folyamán elpusztított területek újjáépítésének mai állásáról. A kárösszegből, amely eléri a 82 milliárd frankot, maga Franciaország ötven­négy milliárdot forditott az újjáépítés céljaira.. Franciaország ezen felül csaknem teljesen helyrehozta a közvagyonban okozott husz milliárdnyi •kárt. 22.900 elpusztított gyárból és műhelyből 2.0".872, 200 bánya aknából 145 újból üzemben van. 42.360 kilométer utcát és 6125-ből 4800 kilométer műutat helyeztek ujbcl jékarba. A marhák és lovuk állománya megháromszo­rozódott, a sertésévé pedig 30.000-ről 133.720-ra emelkedett. Az úgyneve­zett vörös zónából csupán 130.000 hektár műveletlen még. 742.000 házból 605.000-et fölépítettek és 2 és fél millió lakos visszatért elhagyott tűz­helyéhez. /MTI/'

Next

/
Thumbnails
Contents