Napi Hírek, 1924. szeptember/2
1924-09-18 [0092]
Szolnok, szeptember 18. S csongrádi bombamerénylet bűnügyének ma volt második főtárgyalási napja. 1 második nap ^i ránt talán még kevesebb érdeklődés mutatkozik a közönség korébői, mint a tárgyalás' első napja iránt. Lilenc órára tűzte ki az elnök a tárgyalás megnyitását, azonban ez ca.-:k féltiz órakor 15rtént meg„% közönség számára fent art ott padsorok egyharmadrészs még ekkor is üres volc, Félti-z órakor elővezették-a vádlottakat, majd Fuchs Gyula dr. elnök megnyitotta a tárgyalást. Piroska János átmeneti viszonyban lévő főhadnagy kihallgatása követjezik, elnöknek arra a kérdésére, bün.snek érzi-e magát, Piroska kijelenti, h ogy ne m érzi meg át bünq snek. 3lnök: mondja el védekezését. Piroska János: November 9.-6 az -az időpont, amikor először szóbakerültem a Sági Jánosoknál történt gyülekezés, kapcsán, amelyen állítólag ott lettem volna, üzen a gyülekezésen nem vettem részt,^nem is vehettem, mert azokon a napokon a hevesmegyei Sirqkon tartózkodtam, ahol bucsun volnm. "ótána Budapestre mentem' és a Kép zőnáiv észéti Akadémián folytattam művészeti tanulmányaimat.A rnásodik^iaőpont, amikor szerepeltettek, december 25.-e. 3 napnak egész délelőttjén a- képkiállítás cn töltöttem és a Király-kávéhá.zban voltam. Idasnap, 2f-an délelőtt /öccsémmel voltam a kávéházban,' ahol Fülöp andorrai találkoztunk és együtt mentünk az én lakásomra. itthon kis nevü vendégemet találtam. Hazaérkezésem után azonnal lementem a kis épületbe és továbbra is odahaza voltam és Fülöp tel nem' is érintkeztem.-ügy ebként kis nevü vendégem Fülöppel együtt távozott. Itt kijelentem, hogy semmiféle megbeszélésen sém pedig a bűncselekményben nem vertem reszt, a- ; mit elejétől kezdve hangsúlyoztam.- A 26,-i eseményeket nagyjában ugy adja elő, mmt ahogy a vádlottak eddig előadták. 31 mondja,^ hogy a Éókaiéknál/itörtént összejövetelen nagyon keveset ivott és teljesen józan volt. Amikor Ságiaktól a társasig Fokaiékhoz ment, akkor párosával egymástól távol haladtak, .Közöttük, száz-százötven lépésnyi tv.olsátt is volt és Sági 'János az'öccsével, Piroska Györggyel el is maradt'tőlük, mivel' ők még Sági feleségével a kapuban beszélgettek. Szt azért hangsúlyozza, mert állitólag ^c. 0 i Jánostól gyutacsokat vett volna át. Kókaióknál a társaság legnagyobbra 3ze már teljesen részeg volt. Közöttük csak c volt józan. A legjobban el volt ázva az öccse, György, azután Si kó, Bölönyi és Kád^r. Kókaiéktól háromnegyeden óra tájban indultait el. A kávéház felé ,^lltek t A társeság egyresze betért a kávéházba. Sági János egyfenesen hazament, c pedig öccsével és -óölönyivel együtt szintén hazaindult', Bölönyi az ö utcájánál vált'el tőlük. Hogy hovament, azt nem tudja. Öccsével együtt lefe-rküdt. 3gyóra tájban jött hala István Öccse, attól érte/ültek a merényletről . : . , , , , . , / /Folytatása kovetnezik./