Napi Hírek, 1924. szeptember/2
1924-09-26 [0092]
/Csongrádi per. ítélethirdetés. Harmadik folytatás./ Ugyancsak megdől minden Bölcnyire vonatkozóan, akire^nézve ér- # dektelen tanuk bizonyították, hogy mér tizenegy órakor lakásán volt. Fülön ellen sem merült fel semmi adat, hogy a bomba átadásának jeleneoenél közreműködött volna, egyébként tanuk vallották, hogy egészteste ott vol> volt a v ávéházban és semmi gyanús dolgot nem csinált. De lélektanilag is megokolodlan, hogy épen olyan egyén vacsorázzék nyugodtan a kávéházban, akinek tettestárs-i robbantják fel a felette levő termet. Beigazolódott tehát, hogy Fülöp se vett részt a bűncselekményben. Piroska Györgyre-vonatkozóan Barna Henrik és Barna Piroska tett vallomást, AZ Ő vallomásukat a biruság nem találta szavahihetőnek, mert eltekintve attól, hogy érdektelen tanuk bizonyítottak, hogy nem Piroska György, hanem István volt ott, a vizsgálat során maguk a tanuk sem ismerté 1-- fel hotározottan Piroska Györgyöt, azonban a főtárgyaláson azt állítót iák, hogy György volt ott. Barna Henrik tanú elfogultságát mutacja Bordás azon vallomása, amely szerint Barna azt mondta, .hogy «ha az utolsó tégelye is rámegy, az egyik Pijoskának lógnia kell". Barna nemcsak ingádé zo :• vallomásában, hanem elfogult is volt. Lgyébként o főtárgyalás során megcáfoltak azt a vauat is, hogy december 26-án délelőtt a vádlottak megbeszélést tartottak. Piroska János egyáltalán nem. tett _beismerő vallomást, a volt az, >i aki tes'i bántalmazásban nem részesült és Ő volt az egyetlen, aki nem ismerte: be a bünreszess éget. Jbből következik az, hogy a többi vádlott azért te" beismerő vallomást, mert megverték. Sági János és Sági Rókus elxen sincs semmi bizonyíték. Mivel o több. vádlott ellen megeőlt a vád, igy velük szemben sem tartható fenn. ' . ; Arra vonatkozó .n , hogy Piroskáiknál leszerelt to jáfegi ánátot találtak, az indokolás megemlíti, hogy köz- oiomás szerint ilye-: minden olyan házban lehet találni, ahol ka"' ou a viselt emberek élnek. » A királyi törvényszék - ovye-.l vő. zőiik az indokolás - nem látta megnyugtatóan bizonyítottnak, ho-ry á vádlottak voltak a tettesek, ezért felment6 ítéletnek volt helye. Kétségtelen, hogy súlyos gyanuokok merültek fel ellenük, de a bíróság csak bizonyítékok alapján itél. Borsos József királyi ügyész a felmentő itélet ellen a büntető törvénykönyv 363, szakaszának első bekezdése alapján felebbezóst jelont be. egyben kéri az ügy fontosságára valc tekintettel, hogy a birOtfág tartsa fonn o három lotartéztdtásbau levő vádlottak viz^sjáloti fogságát a tábla Ítéletének meghozataláig^ bzéohenyi védő mély tiszteletééi és megnyugvással tudomásul ve szí a bíróság Ítéletét. Tiltakozik az ellen, nogy a felmentett vádlottak Vizsgálati fogságát meghosszabbítsák, miután mmuháromnok rendes lakása és fo jlalkozása van. Ulain Ferenc védő: Ugyancsak teljes tisztelettel veszi az Íteletet, s Llnök ezután a vádlottakhoz fordul, akik az lelet indokolása alat. a közönséggel együtt leültek. Most sorra folemelkecnek helyükről és kijelentik, hogy az ítéletet tuiomásul veszi . Az elnök ezután kihirdeti, hogy a bíróság a vádlottak szabadlábrahelyezéséről szóló végz-sét fentartja, mert a pe rendtartás 156. szakasz., csak renekivül nyomós okokból és igen kivé to.es en engedi meg, hogy felment. Ítélet után is fent ártsák a vizs-;álot3 fogságot, iyol, ilyen okokat nem lát fennforogni, a vádlottakat azonnal szabadlábra helyezi. Az migyesz ez ellen felfolyamodást jelent be. Llnök végül kijelentette, hogy az iratokat a táblához terjesztik fel. kvvel a tárgyalást négy óra után bezártak « tárgyalás befejezése ucán _» véaők sorban kezet fogtak a fölmentett vádlottakkal. A közónsé; a tőrömben tartózkodóct^a volemenynyil. ván; tástel, a folyosón és az utcán azonban harsányan megéljenezte a vadlottókat . ... ~ , ()k;>/ V?:'ító LKVELTÁR K szekció