Napi Hírek, 1924. szeptember/2

1924-09-22 [0092]

§Jászberén y, szeptember 22.A Jász Múzeum ötven évesfenn-. állásának jubileumát vasárnap délelőtt IC órakor ünnepelte dísz­közgyűlés keretében Jászberény társadalma, dz ünnepségen Ja^kultusz­kormány is képviseltette magát dr, Czakó Elemér és dr. Bárány Gero helyettes államtitkárokkal, akik szombaton este érkeztek meg Jász­terénybe. Az államtitkárokat PriedwalszkyKálmán polgármester és Si~ monyi Gyula gimnáziumi tanár, a múzeum őre, fogadta és üdvözölte. Az ünnepi díszközgyűlést a városháza nagytermében Mosó Dezső he­lyettes polgármester nyitotta meg, méltatta a nap jelentőségét,- üd­vözölte a kultuszkormány képviselőit, majd átadta a azőt Simonyi Gyu­lának, aki a múzeum fennállásának történetét ismertette. Előadása so­rán hálával emlékezett meg a vallás- és közoktatásügyi miniszter fo­kozott támogatásáról és ayáros vezetőségéről, amely szintén a legna­gyobb megértéssel volt a'.múzeum iránt, majd kiemelte dr. Kele József érdemét, ki gazdag gyűjteményével és adományaival nagymértékben hoz­zájárulta múzeum nivőjának emeléséhez. Rámutatott arra, hogy ármúzeum mai helyiségeiben nem fér el és kivánatos volna, hogy még két-három terem álljon rendelkezésére. Ezután dr. Czakó glemér helyettes államtitkár tomácsolta a kul­tuszminiszter üdvözletét és érdekes, a tartalmas beszédben ismertet­te a muzeumok fejlődésének történetét. Rámutatott arra, hogy a közép­korban a tulajdonképeni muzeumok a székesegyházak sekrestyéi, ga vár­urak és fejedelmek kincseskamrái voltak , '" - melyeknek célja nemjrolt más, mint a hirnév öregbitése. Ugyanezt a célt szolgáltak '.. > m később a nemzeti muzeumok is, amelyeket a nemzet önerejé­ből demokratikus formában maga állitptt össze, á fejlődés során a múzeum differenciálódott, különválasztották a más- és más vonatkozá­sú tárgyakat, kutatni kezdtek, meghatározásokat tettek, sorozatokat állitottak össze, rendszereket alapitc-tak, szóval a muzeumot a tudo­mány szolgálatába állitottak, A múzeumnak ez az átalakulása hozánk Pulszkyékkal került, akik külföldi tapasztalataik alapján megszer­vezték az egész országot a kutatás számára. Rámutatott arra, hogy a múzeum célja nem az, hogy idézeteket adjon a múltból, hanem, hogy a régi kultúra egész képét megmagyarázza, a va­lóság múzeuma legyen, mely ismerteti velünk, hogy az ember hogyan cl ­dotta meg a maga problémáit. Lelkében a magyarázó, és tanitó múzeum képe él. mely fejleszti a tudományt, s nemzetnevelő. A muzeumot bele keil kapcsolni népmüvelodési intézményeink/-közé. Mai helyzetünkben különösen fontos, hogy azokkal a hiteles bi­zonyítékokkal, amelyeket múzeumaink őriznek, bebizonyítsuk az egész világ előtt, hogy a kultúra országútján mindig együttjártunk a nyu­gattal, sőt azt sokszor meg is előztük. Beszédét azzal a kivánsággal fejezte be, hogy a Jász-Múzeum is oly tanítómestere lesz a közönségnek, melynek tanítása végig kiséri az e­let hétköznapi és vasárnapi utjain egyaránt, s melytől megtanulhatjuk azt, hogy becsüljük meg a multunk, legyünk büszkék arra, amik vol.~ tunk és igyekezzünk különbek lenni annál, amik vagyunk. Az államtitkárnak nagy - tetszéssel fogadott beszéde után Brdos hndrás apátplébános indítványára a város táviratilag üdvözölte kle­belsberg Kunő gróf kultuszminisztert, aki annyi jóakaratot tanúsított • a múzeumi x'y a - Judvo zölté dr. Kele Józsefet, aki rövid beszédben firant.Ugyancsak) mondott köszönetet, és egyben közölte, hogy a jász történelemi kincstárának felállítására 2 és félmilliós alapitványt tesz, . A díszközgyűlést Mosó Dezső helyettes, polgármester szavai zartak be, aki a város közönsége nevében köszönettel vette ác az ado­mányt és Ígéretet tett arra," hogy azt rendeltetéséhez képest fogja felhasználni. Ezután a vendégek a múzeum őrének vezetésével megv tekintették a városháza épületében elhelyezett muzeumot.^ Délután egy órakor a Lehel-szálló termében társas ebéd volt, a­melyen dr. Bárány Gero hel/ettes államtitkár köszönte meg a kultuszkormány neváben az üdvözléseket, „ / _ / Az államtitkárok az esti órákban érkeztek meg Budapestre,/MT i./

Next

/
Thumbnails
Contents