Napi Hírek, 1924. szeptember/1
1924-09-02 [0091]
:: L on d o n , szeptember 2. /Reuter/ .•lacaoniiü miniszterelnök G-enf'be való utazása előtt kijelentette egy hírlapíró előtt, hogy azért vesz részt a nemzetek szövetségének ülésén, mert bízik a nemzetek szövetségének üdvös munkájában, heg van győződve arról, hogy a'nemzetek szövetsége áldásos működést fog kifejteni, Véleménye szerint a döntőbíróság gondolata sokkal jobban biztoaitaná a nemzetközi összeütközések megoldását, mint a kölcsönös védelemről tervezett szerződés. /'TI/ Athén, szeptember 2. /athéni Távirati Iroda./ á Burgas mellett levő falvakban a bulgár hatóságok letartóztattak tizennégy görö göt, akik ellen az a vád, hogy kom. unista űz elmekben vette.: részt. Többen közülük hir szerint belehaltak abca a kegyetlen bánásmódba, amelyet ' velük szemben tanúsítottak. /MTI/ :•. h a n n o v e r , szeptember 2. /</olff/ a német katolikus népszövetség nagy^ülését ma délelőtt nyitotta meg Marx birodalmi kancellár, a nagygyűlés első elnöke. A kancellár megnyitó beszédében többek közt a köv_tkezóket mondta: A népszövetségnek nem az a célja, hogy ellentéteket szitson a felekezetek, pártok és gazdasági csoportok között, hanem az, hogy az ellentéteket kiegyeztesse. K 'pünknek meg kell tanulnia, hogy az államban nem szabad valami \ idegen, a népen kívül álló intézményt látnia, érvény esdjnio kell annak az eszmének, hogy a nép maga az állam s igy nem léphet olyan követelésekkel fel-az állammal szemben, amelyeket önmaga iá teljesíteni tud. Az utolsó hat hónap folyamán ez volt a kormány vezető gondolatai engeujük, hogy a német nép 'gazdaságilag tönkre menjen, vagy pedig megtartsuk egységében a népet és megkíséreljük gazdasági és anyagi felemelését. Á koimiány az utóbbi mellett döntött, hnnek következtében természetesen drákói és fölöttébb súlyos átmeneti rendeleteket kellett kiadnunk, egyes foglalkozási és gazdasági ágaknak most meg kell mondanunk: alá kell rendelnetek magatokat az összesség érdekeinek. Tudom jól, milyen súlyos terhek nehezednek a mezőgazdaságra, de lehetetlen, hogy az államtól az adófizetés határidejének kitolását kérjék, másrészt azonban uj követeléseket támasszanak az állammal szemben. Ha a nép nem mond le igényeiről s nem áll el lehetetlen kívánságaitói, az államnak végül is össze kell omlania. A kormánymk/'söliasélín" keXIétTiméjg; súlyosabb határozatot hoznia, mmtamikor döntött az átértékelés kérdóséFén. A kérdést azonban ugy kell eldöntenünk, mintahogy történt, mégha megreped is a szivünk. Lehet, '. hogy a dolgok fejlődése a munkásokkal szemben kedvezőbb helyzetet biztosit i munkaadóknak, éppen ezért keresztény és politikai álláspontoi^állva egyaránt kell hangoztatnunk a munkaadók előtt: nem szalad hatalmatokat a végsőkig kihasználni, legyetek igazságosak! a jog mellett ott kell állania a meleg szeretetnek is. A kanoelaár beszédét a nagygyűlés élénk tetszéssel fogadta. Utána a gyűlés második elnöke, Leicht birodalmi képviselő, a.bajor néppárt tagja rámutatott annak a mozzanatnak jelentőségére, hogy ő Marx birodalmi kancellár oldalán szól a katholikusokhoz. ^bbol azt a következtetést kell levonnia a közönségnek, hogy északnak és délnek, keletnek és nyugatnak a közös cél érdekében Össze kell fogmok. /MTI/ :: M 0 s z k v a, szepetember 2. az orosz Távirati Iroda jelenti: A legutóbbi napok során az európai sajtéban, többnyire román forrásból olyan hirek merültek fel, hogy az orosz kormány elrendelte a^vörös_hadsereg általános mozgósítását. A mozgósítás éle állítólag Románia és néngyelország ellen irányul, l^zek a hírek minden alapot nélkülöznek.. A román kormánynak nyilvánvalóan az a célja, hogy ezzel megkísérelje iga- , zolm annak a leszerelési tervezetnek pár nappal ezelőtt történt elutasítását, amelyet a nemzetek sz.vétsége dolgozott ki. /MTl/