Napi Hírek, 1924. szeptember/1
1924-09-13 [0091]
§ l^ttaniiheimi kereskedelmi főiskola tizenkét hallgatója Benrend Márton dr. rektor vezetésével érdekes tanulmányutat tett a Balkanon eS Torokországtan. Visszafelé jövet szeptember 12-éh Buaapestre érkeztek. Itt legelőször is Schack Béla dr. udvari tanácsos ,^Knsch Jenő kereskedelmi iskolai igazgató és Schwalm Amadé dr. tanár vezetésével megtekintették a főváros nevezetességeit, a hallgatók ezután a közgazdaságtudományi kart látogatták meg, ahol Czettleu Jenő dr. dékán fogaita őket. Grcrf Teleki Tél "Budapest múltja, jelene és jövője." címmel gazdaságföldrajzi előadást tartott, majd Karon Kristóf egyetemi tanár a kar szervezetét, tanulmányi rendjét és működését ismertette. Az eiőalásokat Behrend rektor meleg szavakkal köszönte meg. Lzután a Vas-utcai kereskedelmi iskolában a régi és csonka Magyarország iparát és keitskedelmét isme rtr tte ^Schwalm Amadé. A maindieimiek a főváros, a közgazdaságtudományi kar és az egy éves kereskedői i szaktanfolyam vendegei voltak es a legkellemesebb emlékeket vitték magukkal budapesti tartózkodásukról. A-TI/ . • 1 § A Budai Színkör műsora; Vasárnap, szeptember 14-én délután 3 crakor Kiss Ferencz felléptével a Falu rossza, este fél 8 órakor továbbá hétfőn, v . szerdán és szeptember ksl-én, vasárnap délután 3 ciakor a Pintyőke. Kedien este Tul a nagy Knvánon. Csütörtökön este Király ^rnc^felléptével a Tatárjárás. Péntelen este ugyancsak Kűrrly Lrnő ^felléptével a Leányvásár, bzombaton este P. Gregus Margit felléptével Karenm Anna, vasárnap, szeptember 21-én este pedig P. Márkus Emília felléptével a névtelen asszony. , ... .. : •. -ű o r t m u n 'd , szeptember 13. A közmunkaűgyi miniszter KG -,ele zenek jelentette ki azokat az ' ítéleteké t, amelyeket a ruhrviaeki banyák deli tárnái ügyében augusztus 21-én, illetve szeptember z-an döntőbíróság hozott, /J TI/ J i : : R a m b u r g, szeptember 15. ^ könyvnyomdászok nemzetközi aengresszusa elfogaata azt a svéd javaslatot, amelynek értelmében, felveszi az orosz szervezetet, ha ez kötelezi magát a nemzetközi szabályzat elismerésére, A titkárság székhelyéül ismét Svájcot választották, xi kongresszus ezzel véget ért. /MTI/ § Mészáros LiIIyt a űentrál-kávéház tulajaonosának leányát eljegyezte Fischer Rezső nyersterménykereskedő. /Pro d ö m o * L hír szíves közlését tisztelettel kéri Zimmer Ferenc./ § Sebésznagygyűlés. A Magyar Sebésztársaság ma délutáni hatodik - egyúttal záró - ülésén a has-sebészet körebői Lukács Ernő, Vertán Lmil /Pécs/, Schmidt Lajos /Debrecen/, Nóvák Miklós. Cserey-Pehányi Albin /Kecskemét/, Eliséher Ernő, lik Viktor, Hedry Endre / Szeged/ és Matoiay György tartottak előadásokat, amelyekhez^ Bogdán Aladár / Balasagyarmat/ szólt hozzá. - A végtagok sebészetéről Temesváry Lrnő / Szeged/, Bognár János és hedry Miklós tartottak elaadást) fejtegetéseikhez Monszpart László /Kiskunhalas/ szólt hozza. Végül az urológus sebészet köréből Sirovicza Mihály, Borosc Ernő, Kenessey Albert /Szeged/ tartottak előadásokat és BorűS3 Ernő szolt hozzá a tárgyhoz. - A hat Ülésen összesen 73 előadást tartottak 37 hozzászólással, A jövő évi nagygyűlésre három vitatárgyat tdztek ki. Az első az ál-kapocs sebészete; ennek alőadói ö Za bc József eS Ertl János | lesznek, a második a vastagbél sebészete, amit GenersinhAntal /Bódmezővásárhely és Ángyán János/Pécs/ ad elő. A tíffQpiadik a csontvelő fertőzéses bajai, amelynek előadójául Orsós Józsefet /Debreczen/ kérték fel. /VII/