Napi Hírek, 1924. szeptember/1
1924-09-13 [0091]
/Cavazzoni beszédének folytatá«a,/ Másrészt Magyarország is a méltányosság dicséretes szellemében cselekedett, amikor a jóvátétel kötelezettségének elvét beleirta Újjáépítésének chartájába. Bizonyságot tett evvel arról, hogy kellőképen tudja mérlegelni azokat a nehézsége>et, amelyekkel a többi kormánynak keli megküzdenie, mert hiszen azok országában a közvéleményre ma is kihatással vannak a'haboru következtében szenvedett károsodások. , így történt;, hegy a jóvátételi bizottság támogatása mellett az ujjaepites tervében szerencsésen összeolvasztották a jóvátételnek és az újjáépítésnek két szempontját, amelyek addig egymással össze nem ogyeztethetoknek látszottak. Magyarország esetében elscizben bizonyították be a gyakorlatban, hogy ezt a két ellentétes szempontot, igen is, összhangba lehet hozni, amit annál nyomatékosabban emelek ki, mert ujabban Londonban is látunk erre igen szerencsés példát egy sok' al nagyobb' horderejű kérdésben. Érdeklődéssel lapoz.tam végig a Magyarország ujjáépitésére vonatkozó okmányokat, különösen a főbiztos három havi jelentését, hzeknek az okmányoknak elolvasása csak örömmel teltheti el mindazokat, akik Magyarországnak és a Nemzetek Szövetségének Őszinte barátai.. Megállapítottam belőlük, hogy a kölcsön sikerrel jár, a Nemzeti Bankot szerencsésen meggyitotJtak, a korona tovább-zuhanását megállították, a bank pénztárához újból devizák özönlenek, az általános bizalom visszatér,'az állami jövedelmek tetemes^emelkedést mutatnak az egész vonalon, a személyzet létszámát csök-entették, a vasutak igazgatását újjászervezik, a magyar kormány és a főbiztos egymással szoros együttműködésben törekszenek a reformtervet végrehajtaná^ Nagy szerencse a Nemzetek Szövetségére és Magyarországra, hogy az ellenőrzés gyakorlásának kényes feladatát olyan emberre bízhatták, aki, mint Smith, ^annyi lelkiismeretességgel, megértéssel és jósággal tölti be nehéz tisztét. Különös örömmel emelem ki, hogy a főbiztos és a kormány között megegyezés létesült arra, hogy a kormány a lehető leggyorsabban a főbiztos elé terjeszti minden hónap zárószámadását, hz a legjobb módja annak, hogy mindig világosan áttudjuk tekinteni a helyzetet, ami nélkülözhetetlen előfeltétele az igazgatás tartós sikerének. Biztos vagyok benne, hogy a magyar kormány minden erejével rajta.lesz, hogy a kiadásokban beL tartsa a programm korlátait. A költségvetés helyes egyensúlya, a szilárd pénzügyi megalapozás elengedhetetlen előfeltétele a gazda; ági fejlődésnek, ae másfelől minden pénzügyi reform csupán akkor tekinthető gyakorlatinak és tart°snak^ ha egész | séges gazdasági viszonyokon alapszik. Lz az utóbbi viszony az-ország gazdagsági forrásainak természetes és ÖSÍzhangzatos fejlődésén, valamint a Nemzetközi^árucsere szabadságán épül fel. Nemzetközi szempontból különösen ez a második probléma vonja magára figyelmünket. Meg kell azonban jegyezni - anélkül, hogy ez a megjegyzés bármiben is birálat akarnak • ' lenni a kivételes körülmények parancsolta rendszabályokkal szemben hogy Európában, de különösen Középeurópában még mindig sok korlátozás akadályozza a nemzetközi árucsere szabadságát, Lzek a korlátozások a háború utáni kivételes kormányzatok maradványai, /Vége következik./