Napi Hírek, 1924. szeptember/1

1924-09-10 [0091]

/-/ 1 r á g a, szeptembarlO. A Cseh távirati Iroda azt a nyilatko­zatot:, nelyet Veverka cseh követ a Kemzetek Szövetsége közgyűlésének má­sodik bizottságában Magyarország pénzügyi szanálásának kérdéséről tett. a következe szövegezésben közli: Amiden ezt a határozatot elfogadom, és e műnek nagyrabecsüléssel adózjem, bátor vagyok hangsúlyozni, hogy az eddig végzett munka minden jelentősége mellett is az egész program­nak csak egy részét jelenti , Bátor vagyok ennélfogva'azt á szilárd . meggyőzc'désemet és reményemet kifejezni, hogy annak a méltánylásnak, a­mely ebben a határozatban a magyar kormánynak részül jutott, követ­kezményeképen meg.-ettóződik az az energia, melyet a magyar kormáay ez.en a területen eddig kifejtett és ilyképen lehetővé válik annak a vegso cél­nak elérése, melyet az egész programm kitűz, még pedig közös javára ugy Magyarországnak,mint a szomszédos államoknak./MTI./ Konstantin ápol y,szeptember 10./Havas./ A Georgiá­ból érkezett legutóbbi hirek arról számolnak be, hogy asserbeidzsánban és Dagesztánban makacs harcok folynak a szovjetcsopatok ellen, a felke­lők a transkaukázusi vasúti vonalat állitólag megszállták. ígész neuká­zusban kikiáltották a háborat. A vöröshadseregnek páncélos vonatokon'ér­keznek erősítései. Satumban és Tifliszben igen sok embert kivégeztek. AlTI./ :: 1 á r i s, szeptember 10. Mint a reggeli lapok közii.-, Herriot tegnap Kollet tábornok^hadügyminiszterrel, több osz tál,, f önökkel ésBénazet hadügyi főmegbizottal megbeszélte a katonai költségvetést. Az 1925. év­re előterjesztett eredeti számadatokból jelentós törlések történtek, mek : " azonban a nemzetvédelem legfontosabb szervezeteit nem éri ntettók. /MTI./ :: P á r i s,szeptember 10. A Petit Apornál szerint azok a meg­beszélések, melyeket a keleti expressznek Németországon való átfutásáról folytattak, avval végzodtek,hogy a ú vájcon átfutó^ kale ti expresszit való­színűleg fentartják, és a tulajdonképeni expresszit,miként régebben,is­me & Németországon vezetik keresztűi./íiTI./ :; P á r i s,szeptember 10. Mint a Matin értesül, amerikai befolyásra Franciaország elvben hozzájárult ahoz, hogy bankjainak köz­vetítésével a nyolcszázmillió aranymárkáskölcsön jegyzésében részt ve­gyen, még pedig öt százalékkal,ami negyvenmillió ara.ymárkát tesz ki. Azt azonban még, nem állapították meg,hogy tisztán bankmüveiétről lesz-e szó, vagy a nagyközönség számára is hozzáférhetővé teszik- • a kölcsönt. A miniszterelnök és a pénzügyminiszter még nem hozott határozatot,/lTI./ £. — § H 4 d m e eovásárhely , szeptember 10. lakodalmi mu­latozás közben Nagy Viktória 1" éves koszorús le árny, aki egy fiatal leány­pajtásával' táncolt, egyszerre csak szivéhez kapott és egy halk sinollyal összeesett. A követkézé pillanatban mér vége is volt ás a gyorsan elohi­vott orvos csupán a szívszélhűdés következtében beállott halált állapít­hatta meg. /MTI/ §Debrecen, szeptember 10, Özvegy Molnár Jánosné Bethlen­utcai házába ismeretlen tettesek álkulcs segítségével behatoltak és a szekrényekbe"! 5 kilogram sulyu ezüstpénzt körülbelül 50 millió koro­na értékben elloptak. ^Érdekes , hogy a betörök az aranynemü^ket, ékszereket és ruhákat felforgatták, de *zokból semmit sem vittek el. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents