Napi Hírek, 1924. augusztus/2

1924-08-19 [0090]

<& A Meteorológiai Intézet jelenti: Északnyugaton nagy kiterjedésű depresszió terjed el,amelyhez Olaszország fölött egy kisebb minimum csatlako­zik. Keleten és délnyugaton aránylag íbagas a légnyomás, A kontinens nyugati részein óceáni légáramlás mellett az ido aránylag hűvös <s esőre^hajlo, Keleten inkább meleg és száraz.. Hazánkban változóan felhós és meleg, kevés kivétellel esős volt az idő. A -api legmagasabb hőmérséklet 25-28 fok. Ma reggel a nyu­gati határon esik az esc. Időprognózis: Helyenkmt-inkább csak nyugaton-eső, lényegtelen hőváltozással. E e r 1 i n, augusztus 18./Wolff/ A lapok szerint a berlini ügyvédi kamara elnöke elhatározta, hogy az illetékes igazságügyi hatóságok­nál eljár Klee dr. ügyvédnek,eklartz Henrik jogtanácsosának letartóztatása "\ruiatt-*, Klee dr*.t ügyvédi körökben mint kiváló jellemű férfiút becsülik. A bautzeni bíróság vádat emel Klee dr. társa ellen is* Simon dr. berlini ügyvéd, Klee társa, ugyanis a berlini lapokhoz intézett körlevelében súlyos vádakat emelt Stark dr, a bautzeni bíróság elnöke ellen, aki a megszökött Sklartz ügyében a vizsgálatot^ folytatja. /MTI/ balzburg, augusztus 19.Tegnap fejezték be oalzburgban az első nemzetközi tennissversenyt* öalzbuig tartomány vándorkelyhét Kinzl Bolf i az osztrák játákosok nesztora nyerte meg, aki az utolsóelőtti fordulóban balm Ctto fölött győzött. Utolsó ellenfelének, kintersteinnek,hivatalos okokból idő előtt el kellett utaznia Béosbe. A mesteri címet a vegyes kettősjátékban a Dierenfurth-Seifertitz pár kapta, amely szép győzelmet aratett Kriegsauné­Kinzl eddigi osztrák mesterpáron. A handicapben a következőd győztek:_ Urak kettőse: öeifertitz, Dr.Hoch /oalzburg/, urak egyesjátéka Vericzek mérnök /Bécs/ , a hölgyek egyes játéka Mayemé /Bécs/, Vegyes kettősjáték: Vfintemitz­né, Hűnk dr./kTI/ Madrid, augusztus 19,/havas/ Keletmarokkóban rbmmm repülő­osztagok felgyújtottak több falut és a zendűlők _£oportosulását szétcszlattak; A zendülők közül sokan fogságba kerültek. A spanyol katonák vesztesége 2 halott és 15 sebesült.A tauragi védőrség a riffkaiilck támadását vissza­ver te, /MTI/ '-/íipa-nsocean/ -0- Berlin, augusztus 19A A birodalmi gyűlés külügyi bizottsá­gát szerdára egybehívták. Politikai körök smámarhBHikm arra^számitanak, hogy a birodalmi gyűlés a jövő hét közepén meghozza a döntő határozatokat. /MTI/ -0- B r ü s s e 1, augusztus 19,/TBansocean/ Theunis miniszter­elnök megbeszélést folytatott Albert királlyal a londoni értekezlet ered­mény érői ./MTI/ -fim Paris, augusztus 19./Havas/ A Petit Párisién beszélgetést közöl Herriot miniszterelnökkel a kormány munkaprogrammjáról,A miniszterelnök kijelentette,hogy az orosz kérdésben ő is kedvező megoldásra óhajt jutni,Most . kezdi tanulmányozni az Oroszországra vonatkozó angol okmányanyagot és be­kérte a francia kereskedők és nagyiparosok véleményét a Szovietoroszországgal való kapcsolatokról. L o n d o n , augusztus 19./Havas./ A Ülily Lxpress jelenti^Tas­. kendből: -íz algán felkelők körülzárták Kabult s ilykép elvágták a kormányt a csapatoktol} § P é c s,auhusztus 19.Bokor l/lemér ő'Snagy évek éta folytat nagy­értékű geológiai és zoológiai kuxtát sokat az abaiigeti barlangban, * bar­lang végső hányadában a bt járathoz vi szafelé huz©do irányban legutóbb uA barlangot fedezett fel.Az uj bariangág mm^gy 100 méter nosszu^nen^zen jár­ható t alacsony vízmosásos üveg, melynek talaján kisebb csermely / illetve cisebO források csörgedeznek./kTI/ § P é cs , augusztus 19. A dunántúli ág. ev. egyházkerület, mely minden esztendőben más városban tartja közgyűlését, az ez^évi rendes közgyű­lését augusztus 28.-án Pécsett fogja megtartani, A közgyűlési tagoknak szolo hmeghive leveleket Kapi Béla püspök most küldte szét,/MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents