Napi Hírek, 1924. augusztus/2
1924-08-31 [0090]
/A nagyatádi emlékszobor leleplezésének f.folyt./ Ilyen körülmények között nem leket azzal vádolni bennünket, hogy osztály poli tikát folytatnunk. .Figyelmeztetnem kell a magyar közvéleményt, nogy mi mindent megtettünk a tekintetben, kogy a magyar társadalom minden rétegét az alkotó és az országot megmentő munkára egyesítsük és összefogjuk. Figyázzanak azok, akik ezt az összetartást megdönteni és szétbontani akarják, mert a jobbra vale eltolódás aligha lehetséges, nézzék a világeseményeket és vonják le belőlük a következményeket. Bárhol történik változás, az reniszermt balfelé történik. Mindene elkövettünk, de mindennek van határa, ha vannak, akik meg akarüák bontani azt az Összetartást, amelyet létesítettünk és ha ennek az összetartásnak megbontása sikerülne s ha látjuk, hogy az^ország érdekét nem tudjuk azon az uton szolgálni, amelyen akartuk ésakarjuk^JZ 0 2 OA' í»i i megwan az eszközünk arra is, hogy önállóan keressük ezt-r* • 0 \ Itt van a földreform kérdése. Ha ismét a rövidlátás győz e tekintetben, ha nem látják be, hogy mi történik ezen a téren a szomszédállamokban és világszerte, ha nem segítik elő, hogy gyorsan és eredményesen végrehajthassuk a földreformot abban a keretben, ahogyan azt terveztük, ha nem segítik elő, hogy ezzei megnyugvást keltsünk,^ akkor ujböl fel fog vetődni ez a kérdés, azonban más formában fogják ezt megcsinálni. Rettenetesen tévednek azok <*z urak, akik azt hiszik,h hogy a földreformot meg lenét semmisíteni^ Va_>y vissza lehet csinálni. Lki becsületes törvénnyel és szándékkal jöttünk, senkit tönkretenni /4enkit va gyonábói kiforgatni nem akartunk. A szegény* népet, a hősöket és azok fiait akarjuk hozzájuttatni ahhoz a röghöz, amiért küzdöttek. A legostobább politikát folytatják azok^ akik ennek ellent állnak. Kérve kérem a magyar társadalom minden rétegét, különösen azokat, akiknek a végrehajtás a kezükben van, igyekezzenek minél előbb közmegelégedésre megoldani ezt a kérdést, mert még itt--van az idő, amikor ezt a müvet megnyugvással tudjuk lezárni. Be ha. igy nem sikerül, akkor sokkal nagyobb bajok lesznek; mondhatom a földreformnak nem lesz vége, újra kezdődik ez a kérdés és akkor egészen más formában 'fogják megoxdam. iuzt azok fogják megbánni, akik most akadályozzák a végrehajtást.Akiknek sok az, hogy van egy kisgazdaminiszter, megérhetik esetleg azt, hogy csupa munkás-miniszter lesz az országban. Vigyázzanak ezek;/ lássanak és nyissák ki szemüket./ az urak. iázz k az európai helyzetet, nézzék azt, hogy mit mutat a fejlődés és mi következnetii(belőleV! Mi is ott akarunk lenni, ahol az ország ügyeit intézik, de velük együtt dolgozunk és pedig népszerűségünk rovására. 1 Mxksa: Egyik részről azt hallom, hogy az urakkal dolgozom, elhagytam a parasztokat. A másik r'szről azt, hogy el akarom a földet venni, hogy demagók. vagyok, hogy osztálypolitikát folytatok. Hol van itt az igazság ? AZÍgazság szent hitem szerint az én és politikai barátaim részén van. A mi politikánk az a politika > amely a nemzet minden erejét felhasználja, a nemzet szolgálatába állítja. Még a szocial. demokrata párttal sem kívánok oly har-.ot folytatni, amely egyikük vagy másikuk mégse misitésére vezet, kekik is van-bizonyos létjogosultságuk. De nem kívántára sohaseem mellőzni a magyar inteligenciat sem, haneú mindegyiket a nemze". szolgálatába szeretem állítani. ÍJZ a politika marad továbbra is az én politikám, ezt folytaromi amíg engedik, ttajieni.akkor tudjuk a helyünket. Remélem, hogy nékik keit engedniük* hogy a józan megítélésnek mé ;is felöfc kell kerekeimé a gyűlöleten es pártoskouáson, és akkor, ha én nem is, de azok, akik utánam jönnek, megérik azt,hogy ki tudják vezetni a nemzetet a mai súlyos* helyzetből.Legyetek meggyőzőave, hogy a milyen egyszerűen és becsül, etesen képviseltelek benneteket*16 évig, éppen ugy képviseljek benneteket a jövőben is, mindaddig, amíg megtiszteltek bizalmatokkal. Becsületes .uton kaiadtam, szegényen kezdtem, de szegényen végzem is politikai A földmivelésügyi minisztert szavai végeztével percekig lelkesen ünnepelték a megjelentek. Lzután Berky Gyula tartott beszédet. A nemzetet, mondotta, többek között a hagyományos széthúzó és gyűlölködő természete dut,- , , tattá mai helyzetébe. ORSZÁGOS LEVLLTAH I fnivt. Vöv. f Kszekció