Napi Hírek, 1924. július/2

1924-07-31 [0088]

§ S Ü ci a , július 31; /otefani/ Abból az alIcaiombcl,hogy holnap Bolognában 65 vidéki fascista szervezet megbízottai kerületi gyű­lést tartanak, Mussolini levelet intézett Arpinati képviselőhöz, a bolognai fascista kerület biztosához. A levélben üdvözletét küldi híveinek. Azután áttér az ellenzéki pártok által az utolsó hónapokban állandóan követelt úgynevezett "normalizáció" kérdésére. \ Eddig senki aem magyarázta meg - ugy mond - hogy tulajdön­képen mit kell érteni normalizáció alatt, Ha a normalizáció azt jelenti, hogy hamis álarc nélkül kell a nép elé lépni, erre azt felelhetem, hogy a fascista párt épen ezt tette fennállása ót a. Ha arról van szó, hogy megbün­tettessenek azok, akik a törvény ellen vétenek, ez eddig is megtörtént és ezután is mieg fog történni. Ha azt akarják, hogy <o törvénytelenségeket el­nyomjuk, ezeket el fogjuk nyomni, dacára annak az állandó morális t örvény­telenségnek amelyet az ellenzék a fascizmus ellen folytat. Ha azt követe­lik, hogy nejcsak egy párt, hanem az egész olasz nép érd ekéb en kormányo zzunk ,j akkor reámutatok orra, hogy ez volt korraány ómnak alapvető elve, amióta an­nak élén állok. Végre is meg kell mondani, hogy cüt akarnak,- ezt azonbatn senki sem me ri nyiltan kimondani. Csupán t it okfc ,an táplálják azt a rBüényt , hogy a fascizmusta parlamentarizmus kényére-kedvére bizzák és igy felujit­sák a régi rosszhiszeműség rendszerét. Azt követelik például, hogy én távozzam a fascista párt elé­rtél. Ez teljesen képtelen kivonság. Hiszen a republikánus Franciaországban/ a miniszterelnök egyúttal u radikális szocialista párt elnöke is.. A demokrá-| cia őshazájában .Angliában Macdonald miniszterelnök a munkáspart vezére is, sőt annyira pártvezér, hogy nem habozott résztvenni a fasoi st a- ellenes gyű­lésen, amelyet az angol alsóházban tartottak. Én a magam részéről sohasemi cselekedtem ilyesmit, sőt mond­hatom, hogy a fascista párt nagy tanácsának ülésein sem tá így altunk soha konkrét kornaányproblémákat ,. annél kevésbbé pedig más államok politikájára vonatkozó kérdéseket. Számos jótanács érkezik hozzánk minden oldalról, - mondja végül Mussolini - azonban ezekre nézve ki kell jelent esnem, hogy a fasciz­mus 1919-ben, 1920-bam, 1921-ben és 1922-ben t örhet etl énül folytatta küz­delmét anélkül, hogy bárkitol is elvárta volna a felhatalmazást, A faaciz­musnak néhány ezer dicső halottja van, Most tehát azok a pedagógusok, akik a fascizaust megkörnyékezik, j óbba n t ennék, ha a túloldalhoz is fordulná­nak és azt iparkodnának a békülékenységre hangolni, melyet a fascizmus ő­azin tén óhajt. A fascizmus nem várhat ölhetett ke z ek kel és nem követheti a türelem politikáját, mivel ez haszontalan. /MTl/ § Szófia, július 31. /Bolgár Távirati iroda/ A petrini alpref ekt u£ t ól július 29-iki kelettel jelentés érkezett, mely meg­állapítja, hogy hivatalában előtte v.alő este megjelent négy bolgár paraszt, akik a görög-Macedóniában fekve Karakői és Tirse falvakból valók és a. kö­vetkező bejelentést tették; "A július 26.-áról 27,-ére virradó éjjelen a ha-, társzolgálatot teljesíti, zászlóalj/ görög parancsnokának rend el et ér e a görög katonák elfogtak 26 bolgár parasztot, akik között a jelentést tevő négy e­gyén is volt, A foglyokat megkötözték és átadtak egy más görög tisztnek, a­kivel még/ 15 felfegyverzett Kisázsiabol menekült görög is volt . Az összes foglyokat élvezetiek Tirse falu közelébe, ahol megparancsolták nekik, hogy üljenek a földre. Ezután'a foglyokat kisérc görögök u megkötözött bolgár pa­rasztokra sortüzet adtak. A 26 fogoly közül 19 a helyszínen meghalt. Hétnek sikerült elmenekülnie. Ezek közül való a«nógy 1 is , aki; a petrini px e­fekturán jelentkezet? . Egyikük, Todoroff Konstantin vállán meg van sebesülve.; A négy menekült továbbá azt is jelenti, hogy a görögök még egy másik, 15 bolgár parasztból álló csoportot is ugyanarra a helyre hurcoltak. Ezeknek toxábbi sorsát azonban nem ismerik." ! i &YY\£W^ A bolgár kormány sürgős éa erélyes lépéseket tett a görög kormánynál éa a görög-bolgár nemzetközi kivándorlási bizottságnál, amelyet megkért, hogy sürgősen szálljon ki a helyszínre éa indít 6a meg á vizsgála­tot. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents