Napi Hírek, 1924. július/1

1924-07-02 [0087]

§ A Magyar Távirati Iroöa jelenti: A nemzetgyűlés I* számú biráló bizottsága Puky Bűdre elnökletével ma délelőtt 11 órakor-a II*számu bizottsági teremben ülést tartott. A^ bizottság Hedry Eőrinoz előadása, mellett megkezdte a Nagy Vinoe nemet gyűlési képviselő, megbi­zólevele ellen beadott panasz tárgyalás át ,i A bizottság a védők által előterjesztett alaki kifogásokat elütasifeotta*. AZ érdemleges tárgyalást július 4.-én, pénteken délután 4á órakor kezdik meg* iJ § A Nemzeti Szihház igazgatósába közli, hogy az egyfelvo­násos Halmos-pályázatra olyan nagy anyag érkezett ,hogy a kiküldött . birálóbisottaág munkáját mág nem tudta befejezni.Éppejpsért a pályázat eredményét oaak a nyáriazünet vége felé fogják kihirdetni, % í tfert^szettulományi szakosztály a debreczenl egyetemen, ~ A debreczenl egyetem bölcsészeti karán moat már nemcsak nyelv*-történeti« és filosíflat előadások folynak, hanem fizikából és kémiából is vannak slffad^ffok, A fizika és kémia köréből a debreczeni egyetem elsó* doktorát aax fel is avatta A A j$v£ iskolaévben már mathematikai eltfad^aokat is hirdet az egyetsa tanrendje ^Banek megfelelőség a tanárkénzéa is kiter^ j*szkeóik mathemstika- fizika- és kémiai aáakokroj . a tanár­vizsgálábizottaág a tantárgyak koréból is Jogoaitva vem középiskolai tanároklavelek kiadására ^/MTI*/ ' léim -"tt- j § A földmivelóaügyi minifízterium vizrajzí osztálya jelen­ti : A Duna'steinig árad, másutt apad, vízállása pakaig közepes, leó jebb magas* ... , A Tisza Záhonynál árad, másutt apadf , alaosony vízállás mellett. /Mfl/ ,

Next

/
Thumbnails
Contents