Napi Hírek, 1924. július/1

1924-07-11 [0087]

-. • »«•*» j /v/ uxu — perc § P ár i s s július 11« /Havas/ A mai olimpiai versenyeken a dekaftlonban, a 100 méteres síkfutásban Sorafai és a sviSd ' jansson a hatodik helyre érteztsic be holtversenybea, Idő 11 pero 11 es 3/5 * oáaodperc/Ml 1 !/ § A pénzügyminiszter és az igazságügy minisz ter együttesen rendeletet adtait ki»amelynek értelmében 8 Pénzintézeti Központ mellett a közszolgálati alkalmazottak és nyugdijasok hivatali járan­dóságait terhelő tartozások rendezése körében felmerült vitás kérdések eldöntésére döntőbizottság alakult, A rendelet szerint ez a bizottság az elnökön és $z elnökhelyettesen kívül 16 tagból, előadóból ésTelő­atfő helyetteséből áll.A rendelet részletesen ismerteti a bizottság ha­táskörét* szervezetét, valamint a követelésekre vonatkozó vitás "kér­désekben és a kényszerefeyezségre irányuló ügyekben követendő eljárást* /MTl/ ÍJ Pár i s, július 11. A szenátus délutáni ülésén folytatták az interpeiláciős vitát. Elsőnek Dávid szenátor mondott beszédet a pénzügyi kérdésekről a szakértői jelentéssel való össze­függésben, /MTI/ 0 X /-/ Pária, július 11, A szenátus mai ülésén Daussst szenátor után Herriot minisztereinek szólalt fel és a többi, kost kifej- ' tette s 'hogy a konferencia előestéjén nem kívánatos fölösleges bókokat rakni azokra * akiknek a tár gyalázok tarhét viselniük kell, A kormány főfeladata, hogy szívélyes viszonyt állitson helyre Anglia ás UTancia*-* ország között*. A chequorsi tanácskozásnak bizalmasnak ke^ maradnia, Chaguorsben sikerült kedveső atmoszférát teremtonij-legtcrtént azonban az az incidens, a melyről Herriot nem kivan bővebben nyilatkoznia A francia-angol jegyzőkönyv a tanú t-rra , hogy ennek az incidensnek nyoma nem maradt* Herriot ebben a kapcsolatban köszönetét fejezi ki MacdonalC­nak a kölcsönös bizalom helyreállít áfában kifejtett f ár adózásai ért«, Áttérve a szakértői előterjosstésre,Herriot a többv közt kijelenti, hogy a üawes-féle tervezet megeoveteli a szövetséges kormányok együttműködését. Ha nem maradunk egysegesek.rli.srqi kell térni emiatt ?= Huhrvlőék elszigetelésére ós a tömeges kiutasításokra ? Semmi esetre somj A francia kormánynak igyekeznie kell arra, hogy Franciaország ás Belgi­um akciójót a szövetségesek megegyezésével helyuttesitso^ Bz a problé­ma nem tür haladékot^ Nem szabad elfelejteni* hogyha jövő jünuárbai Németország eléri velünk szemben gazdasági szabadságit* A p9"wa-*s~félo előterjesztés a jóvátételi problémát a po3icika területéről valóban gazdasági területre vitte át« Magamnak is tehát gazdasági álláspontra kell helyezkednem* A szakértői tervezet világosf;ii utal a szövetsége­sek és Németország együttműködésére.. Brüaszelb en ki jelent otiük\ hogy mihelyt a jóvátételi bizottság'azt látja, hogy a, szakértői ^ er­ve zet a végrehajtás utján van, a német bíroSalom gazdasági egysé­get helyre fogjuk állit óni,: A jóvátételi bizottság jogkörének fel­áldozásáról sző sem lehet. Az olasz és a. belga kormárrv a francia- J angol megállapodás alapelveit elfogadta, Szerencsémnek tartoc ki-jelen- f teni, hogy ebben a pontban tökéletes megegyos-és uralkodak valeuioonyi szövetséges között. Amit a szakértők ajanlottcfcj^z középút,amely ki­egészítésre szorul. Azt tartom, hogy az ogc~z problémát lehetetlen közvetlenül megoldani, amire fel kívánom' hivni valamennyi szövetsé-

Next

/
Thumbnails
Contents