Napi Hírek, 1924. június/2

1924-06-26 [0086]

Vass József népjóléti és~munkaügyi/mlniBzter biztositotts a súlyosan károsult községek küldöttségeit, hogy minden erejével se­gíteni fog rajtuk, azonban több károsult kozMg segélyezésére mar nagyobb összegeket folyósított és így a maga'tárcája körében ilyen nagymértékű segítséget nem nyújthat,Kpen ezért szükségesnek tartja,hogy az összkormány foglalkozzék ezzel az -üggyel* A ; szakértői jelentés becsa tolása u tán még ma minisztertanács elé viszi a kérdést és az fnará^^alan^in tiégke & é reftt Megtételére valamint a további munká­latokra valő javaslattétel végett szakértők kiküldését kérik. M. küldöttség tagjai a miniszter válaszát köszönettel vet­ték tudomásul, § A Magyar Távirati iroda jelentij sohandl Károly föld­müvelésügyi államótitkár ma délelőtt Csongrád város száztagú küldöttségét vezette Klebelsbexg Kunó gróf kultuszminiszter, Kozmányí frigyes báró pénzügyminiszter és Bethlen István gróf miniszter elé, A küldöttség a csongrádi gimnázium fentartását kérte a kormány=férfiáktól* Eóth István polgázmester kijelentette, hogy az állam su~ lfps helyzetére való tekintettel a város a költségekhez hozzájárul. Klebelaberg Kuné gróf vallás és közoktatásügyi miniszter közölte a küldöttséggel, hogy a gimnázium megszüntetése nem az ő állás foglalása alapján, hanem a közoktatásügyi tanács tárgyilagos javaslata alapján történt. Kijelentette, hogy a csongrádi gimnázium fentartáaára meg van a lehetőség. Kérte a küldöttséget, nyújtsanak be pótmemorandumot a pénzügyminiszterhez ós tegyen konkrét javaslatot a város arra vonatkozó, lag, hogy mennyiben járul hozzá a gimnázium fent artásához. Korányi frigyes báró pénzügyminiszter kijelentette a küldött, aógnek, hogy az iskolákat nagy kulturális kincsnek tekintik,, A maga részé­röfi teljes erejével azon lesz, hogy a csongrádi gimnázium továbbra is fenmaradjjoo* Bethlen István grog miniszterelnök megígérte a küldött­ségnek, hogy a kérdést megfontolás tárgyává teszi és gondoskodni fog arról, hogy amikor a megszüntetendő gimnáziumok listáját átnézik, a vá­ros ne érje méltánytalanság* Az az áldozatkészség, melyet a város tanúsít* megkönnyíti az ügyet éa hiszi, hogy módot fognak találni a gimnázium fönma­radás&ra* A küldöttség köszönettel ós megnyugvással, vette tudomásul a miniszterek válaszát* s Végül Syovay József, as ipartestület elnöke a csongrádi iparosok küldöttségét vezette Vargha Imre pómjRügyi államtitkár elé és tőle a csongrádi iparosok adó sérelmeinek orvoslását kérte*' ifargha Imre Államtitkár megnyugtató kijelentést tett és közölte, hegy az ügyet megvizsgáltad ja," A küldöttség köszönettel vette tudomásul aaí államtitkár válaszáté y § Szent László király .Erdély véd : ÖSsojttt je* és Fagyvárad ala­pítója tiszteleteié június 8?y-én t v aa árnap délelőt t lo órakor a Lipót­városi Bazilikában f Ü.on ep ély aj a z anf> mis ét 0 eie 0 rai^ gov ács? apát pl ábánoaj Ez alkalommal a azeníbessédet Brém Lőrinc prelátuskanonoi: mcnaja e A Biharmegyeiek és Nagyváradiak Szövetsége ez uton kéri i.tagjait ,-«r«r» az Krdélyróazről menekültekeik ós a főváros hazafias polgárságát, hogy az ünnepélyes ist ent is z telet esi megjelenni sziveao

Next

/
Thumbnails
Contents