Napi Hírek, 1924. május/2

1924-05-30 [0084]

—»lz uj;- Bár alapjában őarégi gondolat;a közösség érdekeltiek erőteljesebb hangaulyozéaa éa tiaztelete azoknak a tradícióknak, -. raelyekben-pzjtod-öit és alakult a nézzeti magyar állama Senkise féljen ezektől a tradícióktól, aki magyar ősapák vérének és verejtékének gyümölcsét élvezi és akt azt reméli, hogy maga sem idegeneknek fogja hsgyni a maga örökét, idegen pedig mindenki, fle csakis am; aki nem akar vagy nem tud beleilleszkedni ennek a nemzetnek gondolat- éa érzáavilá­gába e — És ne féltse senki a kultúrát sem az uj gazdeaégi alsfculáatól. Én az ősapáim szokását, gondolkodásét és életmódját látom az én kisgazda­barátaimnál*' Sk la olvasnak és ök is fel állítanak könyv tárakat, olyanc lat. aminőkkel tele voltak a régi magyar koriak. En azt hiszem* csak elő­nyére válhatik irodalmunknak is, ha abba jobban beleszólnak a falvakból ia a Kölcaeyeknek; a Kazinczyaknak, a Jókaiaknak fajtájából., — 1LL képviselők, akik elsősorban vágynak hivatva az orazág köz­ügyelnek intézésére* ha a vároa ós a falu Képéhez azólunk, csak egyet kérhetünk tőlük. Azt* hogy igyekezzünk Összefogva megérteni éa megbecsül­ni egymást„ A háború az egyenlőség gondolatának nagymestere volt \ a amit a jog már régen biztosított^ azt a lövészárkok társadalmilag nagy lépés­sel vitték előre.;; A foglalkozásnak éa a munkának nagy különbségeit át­hidalva, a megértés ós megbecsülés, meg fogja teremtetni a legszilárdabb összekötő faktort*, ami az erkölcsi felfogás közösségében 411, a történel­mileg alakult magyar állam^gyetemes céljainak azolgálatában<, Kállay Tibongjsjmeg jelent ek hosszasan éa lelkesen ünnepelték. ™ ~——-— § Bukaresté május . 3o. /^agyar Távirati iroda/ A bukares^ ti lapok ujabb részleteket közölnek a Cotrooeni közeiében lévő lőszer­raktárban történt robbanásról. Ezek szerint a robbanás félt izénkét őrskar történt; A hadsereg központi lőszerraktárának udvarán először tüzet észleltek, amely negveatforán belül átterjedt a raktárra,amelyben nagymenny isé*gü gyalogsági töltény volt «Az ormai riadót fújtak, e a rak­tár tisztjei azonnal rendelkezésieket adtak ki a tus elfojÉftasárSí, Közben a gyalogsági töltények robbanni kezeltek, ami aztán kikerülne tét­lenné tette a katasztrófa terjedését* A gyalogsági töltények robbanása egy órán át tartott.és a központi JL5szerraktárnak azt az osztályát alpusztitotta^lgy. jftratájbam 1 árháborúit a rakíársök az a réaze 9 ahol a (kiakal ibér fi , ftüzersé gUöve dékei voltak, félkettő i tájban á hatalmas robbanások rázkódtattak mag a levegőt és a katonai osztagoknak és a tűzoltóknak vissza kellett vonulni ok, ugy hogy két óra tájban már teljesen szabadjára kellett engedni a ttUet« Teljes egyóra hosszat tar« tett a robbanások sorozata»amaly az egész cotrooen| *»i környéken óriási pánikot keltett •Közben a robbanások egyre nagyobb mereteket öl­töttek, Uilitari közság lakói, a bolontinl uton levő házak lakói és a cotroceni-1 pályaudvar környékén,a Mipaasca-negyednek egészen a 13,Septenvrie utóéig terjedő részen lakok kétségbeesetten menekültek* HáJBomora tájban a robbanások szétvetett szilánkjai már körülbelül egy kilométer távolaágra röpködtek szájjal** Az embereket oly hatalmas félelem fogta el, hagy puszta életükön kivül a emuit sem igyekeztek mente ni» Leírhatatlan jelenetek játszódtak le* Számos asszony és férfi mene­külés közbem az uton esett ös8ze s anélkül s hogy valaki segíthetett válna rajtuk # Az elhagyott részeket katonai őrjáratok vették őrizetükbe* ugyanekkor megkezdték a környákben lévő kaszárnyék és katonai intézmé­nyek kiürítésit* A tökölt óság ás a katonásai ősapátok- izoláld. 3r4 ORSZÁGOS LEVÉLTAR K szekció Y

Next

/
Thumbnails
Contents