Napi Hírek, 1924. május/2
1924-05-26 [0084]
Paris, május 26, Azok közül a tüntetők közül,akiket tegnap az l8 71.4vi kommün emlékünnepén letartóztattak* már a mai nsp .folyamai hármat elitéltek az 'államhatalommal szemben való" ellenállás miatt./MII/ Linz, május 26. Grelaből jelentik a Linzer Yolksblattnak, hogy -vasárnap a kéaő délutáni órákban Grein alatt a Dunán felfelé haladó olasz torpad óm ssádon súlyos kazánrobbanás történt, aminek következtében többen súlyosan, többan enyhébben ma gs eb a sültek. Az első segítséget « Weinl orvos nyújtotta* A hajó nem tudja folytatni útját. Ugyanennek a lapnak későbbi jelentése szerint a 75.számu torpedónaszádon csőrepedés tortBnt.A hajó hosszabb tartózkodás után folytatta útját és • ma délután elhaladt Grein mellett # /MTl/ $: Bérli n,május 26. A német nemzeti néppárt sirodalmi gyűlési csoportja parlamenti körökben elterjedt hinek szerint közölte a német néppárttal azt az elhatározását, Übgy a ko naányalakitásbta* számbeli erejének megfelelően réazt^hajt ve^áni. A német nemzeti frakció válasza, amely emlékeztet ü!ir»Mz tengernagynak mint munkaképes konaány alakítására alkalmas sz omély Is égnek megnev ezós/óre, javaslatokat tartalmaz a ko.nnányalakitá8ra saámbaveendo pártok egyesítésé 35Ö1» A lemondó koaoánnyal bizonya a %jonrábtyXbá4&^^ ^amak«4«rn^cb«vú-t ö © e.öSMSt nemzeti frakoió a külfölddel szembenézem akarja megkötni a német tárgyalók kezeit. Elx& jár továbbá, hogy alnémet nemzeti néppárt a maga szamára követeli a birodalmi gyűlés elnöki szókét ./MTI,/ v Bérli n,május .26. A birodalmi komiány azt határozta volt, hogy a. birodalmi gyűlés összeül Őséig hivatalban marad. Ennek a határozatnak meg felelően^ a blíjodalmi ko mány ma újra állást foglalt ebben a kérdésben és egyó#fcjBlmüen ugy határozott, hogy lemondását átnyújtja a birodalom elnökének., gbert elnök átvette a lemondást és a birodalmi koaaányt megbizta az ügyek .ideiglen es t ováMavezetésé vel./Ml 1 !.'/ Felelős szerkesztő;. Zimmer Ferenc. Kiadja a Magyar Távirati Iroda részvénytársaság. Nyomatott * Mafyar Távirati Iroda r. t. nyomdájában (Budapest, IV., Váro*há*-utca ÍO.) Felelői nyomdaresetó { Bálint H. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció