Napi Hírek, 1924. május/2
1924-05-26 [0084]
fii. kisdé* 19 21, május 26. 4Í óra ST perc xi Pari s,májsu 25, Herriot a Petit Journal tudósitójának adott ismeretes in1;ervjujáDan a Jor^aertsben közzétett nyilatkozatáról is említést tett- J&% ' szövegesnek látta néhány pontban helyesbíteni és kiegészíteni. 0* azt a kijelentést totte, hogy a német nemzetiekkel. nem pedig a német kommunistákkal utasítana el minden együttműködést. Hangsúlyozta, hogy jóhiszeműséget követel. Kijelentésének reprodukálásaWl hiányzik^vágül a Vorwaertsben annak a közlése, hogy TVUU határozott szándéka hazájának igazát 3 jogait megvédelmezni, és hegy ö minden demokrácia., támogatni és minden imperializmus ellen küzdeni fog, A beszélgetés folyamán kijelentette továbbá Herriot, hogy ugy kifelé.mint befelé a demokratikus gártokra szándékozik támaszkodni. Az uj kormány gjunius 5„-r eló*tt nem lehet megalakítani. Mind árt az uj ülésszak elején, szükségeseknek fognak bizonyulni bizonyos intézkedések, igy a felhatalmazási törvény megszüntetése és széXeskörü amnesztia, amely a vasutasokra is kiterjed* Herriot kijelantette,2kaagc az az elhatározása, hogy a szocialisták részérói nemcsak Jóakaratú, támogatást, hanem ektiv közreműködést is vegyen igénybe. er5sebb,mint valaha. A június l»-i szocialista pártnapon mint a radikális és szocialista-radikális párt elnöke idevonatkozóan Írásbeli inditványt fog benyújtani. Követendő magatartását az erre az indítványra adott válasz dönti el. De akárhogy is szóT majd ez a válasz, az a kormány, amelyet d szerves, kizárólag belől dalt férfiakra .támaszkodik és csak ezek —^közreműködését veszi ^igénybe*. Az— általa "tervezett szociális intézkedések keresztülvitelére addig nem is lehet gondolni sem, amig a pénzügyek teljesen rendezve nincsenek* Eormányrajutasa esetén a valutarontoWw-Me^J^^bármil^ magas állásban is legyenek azok, nem fog irgalmat gyakorolni^ hanem ellenük a törvény-—-, teljes szigorával jár el* Az uj kormány első feladata az, hogy feltétlenül biztos pénzügyi politiká^-nak adja meg-irányát, ás hogy; a költségvetés egyensúlyát helyreállítsa, még pedig nem a fogyasztás imádók felemelésével, hanem azoknak az adóTaóknak a közterhek viselése alá vonásával, akik eddig kibújtak kötelességük teljesitése aitfi./jtri*/ Toki o,május 25. /Havas./ Vladivosztoki hivatalos jelen*tés szerint az orosz $ japán tárgyalás kedvező mederbe jutott.•-Az oroszok japán foglyokat szabadlábrahelyezték és a njkolajevszki incidens miatt bocsánatát kértek. /MTI,/ J ff y- ű ?!, a- 8 11 1 » g t o n május 25. /Reuter*/ Coolidge elnök tfifl*<fi4X*Xl*.ji/Laj»'j40**v aa angol-amerikai szerződés, amely a szeszesitaloknak Amerikába való csempészese' elleni intézkedéseket a tengeren megkönynyiti, azonnal hatályba lép./MTI./ * y.-:: Bérli n,május 25* A Li'berté T3 — • AHL&L^cCC<r4? , személyiségWC ' arrvt értesül, hogy Se akt tábornok a német hadsereg vezéreinek egyik titkos ülésén azt a kijelentést tette, hogy a versaillesi Szerződés felmondásának eljout az órája.Németországnak ki kell jelentenie, hogy, ezt a szerződest fal kell adni, mivel kivihetetlen és az európai békaÉ.ailawflíe^kaualyflU' » Berliner Tageblatt megállapítja, hogy beokt tábornok sem ilyen, sem enez iiaocnlő kijelentést soha nem tett,/?.CPI, / £-rt*£ /V-'olff ./Loucheur vezetése alatt 'lkális baloldaliak elnevezéséülésszak |lkalmáml is fann.okrat a t köztársásá^aoportba olvadt be„ Az uj frakcióhoz eddig harminjképvisslö csatlakozott ../MTI./ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR *>s K szekció *^