Napi Hírek, 1924. március/1

1924-03-05 [0079]

§ , A nemzetgyűlés elnöke által a tüdővész elleni védekezés coljaira meg inéi tott akció elszá­molása folyamatban van. Tekintettel arra, hogy még mindig folynak be adományok ugy vállalatok, cégek, mint magánosok részéről, Soitovszky Béla, a nemzetgyűlés elnöke ugy határozott, ho§y a Jótékony akciót március SO-áig meghosazabbit jak. Adományok tehát a nemzetgyűlés el­nöki hivatalához továbbra is küldhetők, kz akció teljes elszámolását március Eo-án fogják közzétenni* Papdomoi Soitovszky Béla, a nemzetgyűlés elnöke kéri a T. Sserkesz­tőségeket, hogy a fenti közleményt átvenni szíveskedjenek, § A külügyi társaság csütörtökön 5 március 6<>-án délután 6 ára­kor a társasig tanácstermében előadást rendez, melynek során Bán Aladár a finn és észt intézet vesetője tart előadást a finn-magyar kapcsolatok­ról* Belépttőlj nincs, vendégeket a társaság szívesen lat, § A Meteorológiai Intézet jelentését Az időjárási helyzet lényegé ben változat éan, Kelet Oroszország fölött erős maxinrom tartózkodik; nyu­gaton és északnyugaton a légnyomás alacsony sekély depressziókkal, melyek közül a Báaia fölött lévő kifejlődni látezilc, Középeurópában az idő borús ós esőre hajló, A reggeli hőmérsékletek: a kontinensen néhány fokkal a fagypont fölött vannak ós erősebb fagyot csak Oroszországból jelentettek. Hazánkban az idő túlnyomóan borult, csapadék többnyire kisebb mennyiségben több helyütt esett, & hőmérséklet nem változott lé ­nyegee en, IdŐprognózias lényegtelen hőváltozás és he 1 yenkint ke­vés e3ő várható,/MTI./ § A fold mivel ésiígyi minis zterium vízrajzi osztálvának jelenté­se: A Buna Budapost^ounapantele között és Újvidéknél apad, máshol igon csekély mértékben ér ad , vizáilés a iiunapent ele-Mohács? között alacsony* másutt %on alaosnny* jogviszonyai változatlanok* A Tisza VásárosneiBánynál és Gsragrád alatt áraúV másutt apai * vízállása alacsony* A jég Szegedről elment, Ssongráonál zajlik, másutt változatlan* /M2I/ • § As illetékes bizottság megállapítása szerint 100 takarékko­rQnaJ»-­^&yaa l$ IQÖ papir^oronávaX^ /Mii/ § A Deviza áss ont hivatalos árf olyasai ma a következőképen vá lto zStik t *m3$er ő sm, hol land i f or int r 25*805«26 *455» BeIgr áj, ö inár 869-691, Bukaresti, lel 370-380, Brüsszel* belga frank 2470»2535, Eo~ paabág*, dán korona 10,940-11,215 & rrásstiénia, norvég korona 9502-9740, Sondoh 39*7*700-385*160* angol iont 298,200-505,760, Milánó 2965-3045, líra 2995«3075, Ssaymk 69,280-71 „000, dollár 69„580-71, 300* Pór is 28ldr~> 8685* franci, frank 2840-2915, Prága* azokol 2005-206G, Zsófia, láva 5l3-525 ? Stockholm* »váá korona 18,075-18.530* Bécs, osztrák koro­na 2?.95-100,40* i>'írich. Pfájci frank 11,990-12,290, Napóleon 239,800 pina, /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents