Napi Hírek, 1924. február/2
1924-02-19 [0078]
re nem volt szükség, mert hiszen a pénzügyminiszter az 1923, évre szóló j öv ed el emadó javaslat ban már felhatalmazást, illetve utasitáat kapott arra, hogy mindez okét az azánytaian Ságokat igyekezzék kiegyeulit mi.és hogy visszamenőleg is uj kivetést állapit som meg ott, ahol olyan jövedelmi, illetve vagyoni viszonyok voltak, amelyek indokolttá tették a jö ve delemadó m egállapit ás át ée ez akkor vagy időközben nem tört ónt meg* Bz az eljárás folyamatban vea éa ennek következményekópaa bevonandók mindazok is, akik most netalán kimaradnának, mert hiszen ezzel az átmeneti és előkészítő eLjárással az 1924« évi adók általános kivetésé cél megless a mód arra, hogy az emberi lehetőség határain b<Q,ul megtalál** juk mindazon jövedelem- ée vagyongyarapodást, ahol ennek megfeleljen korrigáljak az eddigi adókivetést, Heggy őzödé sem, hogy ez megfelelő lap, amelyre bazirozní lehet, Vagy legalábbis megfelelő alap arra, hogy ily eh kínos szituációkén be lehessen szedni azokat az eszköz öket f amelyek előzetesen szükségesek. Kétségtelen, hogy az esetbea ha a valorizáoié ezzel a kölcsönnel kapcsoltatik össze és általában kmmondjuk, hogy a jegyint eset tői ezentúl oaak valorizáltan lehet kölcsönt kapni, ez a gazdasági élet egóaz terére hosszabb-rövidebb időn belül elharapódzván,mindenki kölcsönt kapna, i'ebát szükségei, hogy ez a kölcsön is valorizált értékben biztosittassék, mert hiszen csak igy fogja az állam megadni az alapot arra, hogy ilyen kölcsön alapján magántételek valorizált módon felvehetők legyenek, A kölcsön lebonyolítása épen azéry, mert igen cok gazdasági egyénről, körülbelül hatszázezer egyénről van szó, alig.-történhetik másképéül, mint könyradcBSág bevezetése, illetve könyvelési rendszer statuálása utján, Ezt ugy képzelem, hogy megyénkint, illettve pónzügyigazgatóságonkint eszközöltetnék és abban a könyvben álla-r pittaaeanak meg mindazok a köloaönök,amelyek most előlegkepen, azután véglegesen meghatározandók lesznek. Ennek a kölcsönnek ilymódon való kezelése azonban terméazeteseo. nem gátolhatja azt,hgy igen jelentékeny eszközök esetében kötvények is adassanak a kibocsátandó kőloaönről* ami azonban t érmészetesen csak nagyobb összegeknél történhetik meg. Ez a tervem a kezelést ós behajtást readkivül megkönnyíti és egyszersmind megnyugvást is fog előidéz ni,mint minden más államban < afeel Ismerik ennek a könyvelésnek rendszerét..