Napi Hírek, 1924. február/2

1924-02-26 [0078]

r 'J***? 1 ®* hadnagy- tájékoztatta bajtársait i&dendorff eszméiről. KIöadasáöaT a'gyalogsági iskola tanul"inak. azt a benyomást kellett szeras* niök, hogy Ladsndorff teljesen Hitler és Roüsbach mögött ¿11. Tény is^ hogy a gyalogsági iskola, mint azt a vádirat megállapítja, ^aener had-, nagy közlései nyomán, mely szerint a BürgerbrMuke11érben kikiáltják a német birodalmi fajvédő kormányt, a fajvédő-forradalom egész ivemetország­ban kitör és Ludendorff megparancsolta, hogy a gyalogsági iskola nö­vendékei a Berlin elleni vonulásban Rossbach vezetése alatt mint ro­hamcsapat használtassasta^Psl, Rncsbaoh vezetésével este .kilenc órakor a BurgerbrSuksllerba mentek* Hitler.hívei a megkezdett vállalkozást folytatni igyekeztek, még pedig akkor is. amikor már biztosan tudták, hogy £ahr. Lossow és 5eiiss.gr szilárdan eí vannak szánva* az állam­csínynek törvényes állami es.zkzözökkel való elnyomására. vádirat mindennek bizonyítására,egész sor tényt említ felt amikor a gyalogsági tfeoJa növendékei kaszárnyákba visszatértek, Kahr, üosapÉr es Öeisser valódi, helyzets már iejmerstes volt... Mindazonáltal., Wagner hadnagy segítségével sikerült Eot>3bachn.ak a gyalogsági iskola.' növendékeit együtt tartani és a BiirgerbrSukellerbe visszavinni. Reggel Öt őrekor Leupold eerades.a gyalogsági iskola, tanára, kijelentette- • hogy ludendorff kérésére á felkereste a tábornokot, s a tábornok es Hitler előtt elmondta, hogy Lossovr. megbízásából szolgálati értesülése van arról, hogy Kahr. LoasoJ&s üeisser nem érzik magukat kötve Hitler-, nek tett ígérőtökhöz* mert "ezt az igeretet kényszer alatt tették éS L hegy a VII. hadosztály nem áll a vállalkozás mögött. E kije lentea -istí-. vetkeztében Mrdandotrff és Hitler minden kétséget kizáró bizonyosság­gal megerősítve láthatta azt, amit órákkal elóbb többé-kevésbé biztosan tudott* 'Iwaen&orffi" és Hitler mindazonáltal elhatározta, h^jgy ' a vállalkozást folytatja*, Jsftlöaöasn. Hitler tett erélyes intézkedósakat* üzukségesmek tartotta , nogy egész terve'hez ragaszkodjék. A vádirat ezután ismerteti Hitler rohamcsapatainak erőszakos eljárását*. Tudvalevő ezek a'csapatok egész serag túszt tartóztattak le, a polgármestert ea a szocialista városi tanácsosokat a Burger^rgtukellerbe hurcolták, a műi* chaner fcost helyiségeit feldúlták és £uernál,»z országgyűlés alelnökénél, erősmakos házkutatást végeztek. Végezetül a vádirat leírja a november 13.-1 fegyveres nitlerwvonat eseményeit, Sajnálatosképen itt a fegyvert is használni kellett. Az. utolséf fejezetekben a vádirat az egyes-vádlottak külön bü* no»ségének kérdésé t tárgyalj a* /J£C 1./ ts. U u n c h s..jú ftíbrttár '¿6, f-saltt./' iNtar^aTcsaf ma dél­előtt háromnegyed kilenc órakor a gyalogsági iskola épületében, i^eid­hart elnök* az űr szágoa t örvény szék elnöke,, nyitotta meg. ..vz épület vé­delmére széleskörű, rendőrségi inté*zkedésékgit tettek. Az egyes vádlottak felszólítása után az első" müncheni államügyészség elnöke, dr. otenglein első állam&g^éiz felolvasta a vádiratot. A vádirat véglegesen megállapítja, hogy a vádlottak fegyve­res eszközökre támaszkodva tudatos vállalkozást kezdtek abb°l a célból, hogy a bajor kormányt és a birodalmi kormányt erőszakosan eltávolítsák, a nemet birodalom és Bajorország alkotmányát erőszakos utón megváltoz­tassák és Bajorországban^ valamint a birodalomban alkotmányellenes kor­mányhatalmat "állítsanak fal, ennélfogva valamennyi vádlott a hazaáru-' lás buiiét követte el* &z előzetes fejezetek az egyes vádlottak külön bűnösségé­nek kertesét világitjakmeg* Eszerint az egész vállalkozás lelke Hitler volt mert ö* készítette el a vállalkozás te ivét. 5 állt a terv kivitelé­nek élére, S jelentette ki bukottnak a birodalmi és a bajor kormányt., ő osztogatott egy^re ujabb állásokat éa ő tartotta fenn magának az egész birOEZalad politika legfelsőbe vezetését, nitler azon fáradozott, hogy a váilulkozast megerősítse, kiszélesítse, s vállalkozását még akkor is folytatta, amikor a teljes kilátástalanság tisztán állt szeme előtt. Ludendorff esetében alapos az a feltevés, hogy a novem­ber 3-ára tervezett vállalkozásról már előbb is tudomással bírt. A terv végrehajtásul erőszakos alkotmányellenes módjáról legkésőbb november ö—án este tá#e"kozást nyert* Azonnal csatlakozott a mozgalom­hoz és mint az alakítandó nemzeti hadsereg vezére, lé^^^r^sikJv^LfílP* /töPi./ JmaJ: KszekciB #>3V

Next

/
Thumbnails
Contents