Napi Hírek, 1923. december/1

1923-12-13 [0073]

„ _ _ _~ —— » «v | — • UV i/v * w • /-/ 13 e 1 g r ú d,december 15. /Cseh Sajtóiroda./ A Politika jelent éee s zerint a kisantant vezető államformái belgrádi össze jöve­teluJtre a következő hivatalos programot állapították meg:* Bemos cseh külügyminiszter és Duca román külügyminiszter január 8-án érke&Jtk meg. Január 9-ón délelőtt 11 órakor lesz a kis antant-konfe renc iának ünnepélyes megnyitása a külügyminisztérium uj palotájában* Délután Benes ós Duca minisztereket a miniszterelnökségen, este pedig a kimlyi palotában fogad jak. Január IQ-én és 11-én lesznek a tanácskozások, a­melyeket 11-én be ia fejeznek, üenes és Luca 12-én utaztok el* A tárgya­lások kiterjeszkednek valamennyi középen ró bai államra./iái. / § Bukarest, december 13, /orient RaóHo/ A szenátus ma 56 szavazattal 2 szavazat ellenében elfogadta azt s törvényjavaslatot, amely be cikkely ezi a öoméhia és Jugoszlávia közt négy község kicserélé­sére vonatkozóan létrejött e gp ez menyről szóló jegyzökönyvet, uuka külügy­miniszter kijelentette, hogy ez az egyezmény nem állapit meg uj határo­kat, hanem csupán annak a megállapodásnak keresztülvitelét jelenti,amely Parisban a,h ''' " . " -~? hatórvááék kérdésében Saks Jónáson és Pasics közt a békeszerződés határozmányai alapján létrejött* /híTL/ /-/ P ár i Sj^dccomber 13* . ; A népszövetség tanácsa ma délelőtt i ^ülésen no hány mandátum kérdésével foglalkozott* Délután a tanács ujabb ülést tartott, amelynek: első ré— S2e zárt ajtók mögött folyt* A nyilvános ülést 5 óra tájban nyitották meg és a Javorina-virlékí csah-l«ngyel ha terme gváltoztat ások kérdését tárgyaltuk. Az előadó Quiixones de leon spanyol delegátus volt, oki ismertette a tényállást és hangoztatta, hogy ugy Langyelország,mint Csehország kijelentették, hngy hajlandók alávetni magukat a hágai állandó Mró-'.f- szak véle ményéneV,

Next

/
Thumbnails
Contents