Napi Hírek, 1923. november/1

1923-11-05 [0071]

ii Bár is f noveiabar 5, /wolff/ £eret/B kamara elnöke* > tognsp Maigay-Brlcayben /vienne-megya/ az ottani hadieralék leleplezésé­nél beszédet mondott, j§ többek között ki je lentette, hogy bár a vergail­lesi fékeszer zóaés Neontoiszág kötelezettségeit pontosan megállapít? tts* a módozatok végrehajtását nem irta elő, A népszövetségi szabályzatok alá-** író hetalmai msgukravállalták ugyan azt a kötelezettséget, hogy sml§ a vitás kérdéseket döntőbírósági döntés nem bocs ájtot ták, hadiintéz kö­dé sekhez naa folyamodnak, de a népszövetségnek es idő szerint nincs tény­leges hatalma döntéseinek érvényesítésire* £z magyarázza meg a béke megteremtésének nehézségeit s a béke ügyének lassú haladását, nemkülönben azt. hogy Franciaország és Belgium, mint tó£**fer. foérű ekei tej, kénytelené* voltak zálogokat foglalni le a ez igazolja azt az óvatossagot is, melyet Né ms forsz ág szomszédai hadser égik erejének és fegyverkezesünknek leszaixi­r A^tá«£ban tanisitaask. /MII/ Br ti ss el, novsmbar 5, /Havas/ A 3 ab vétség esKöz i el­lenőrző bizottság belga delegációjának: vezetője közölte a külágyminis^ torral, hogy a Stlunesszel kötött szerződést azeruán vagy csütörtökön &~ jék elu, /M'H/ _

Next

/
Thumbnails
Contents