Napi Hírek, 1923. október/2

1923-10-31 [0070]

k nagy tetszéssel fogadott beszéd után Kozma Andor olvasta fel igen nagy hatassál Bárd Miklós " Tisza István" cimü Tersét. Végül Ravasz László református püspök mondott beszédet, amelyben Tisza István történelmi szereplését vázolta a hallgatóság előtt e Rámutatott arra, hogy három nagy tragédiát élt át a magyar nemzet, az el so a nyugati 3a3andozások megszűntével, a második a mohácsi vésszel és a harmadik Tisza István megöletésével fejeződött be. Az 1867,*?& kiegyezés után olyan mérték­ben merült fel a magyar történelemben a nemzetiségi probléma.hogy akkor az már alig volt megoldható, JSzt a nemzetiségi problémát csak egy nagyhét*­lom oldhatta meg, amilyen az osztrák-magyar msfesrchia volt. Be ez a nagy­hatalom másképe nem állhatott fenn, csak dualisztikus formában, mert máskülönbénxegyik a másikat felőrölte volna. A kieg/ezée títás|eltelt 50 esztendő alatt a magyar állam századok munkáját végezte el ás modern európai állammá lett, de ugyanakkor az összes európai erőtényezők össze­fogtak Magyarország letörésére. Ebben a válságos időben csak Tisza István tudott a nemzet érdekeinak megfelelő politikát folytatni,, Tisza István alakja azt a benyomást telte reá, hogy ő a testéit öltőit<*Ü intelligenaia, Egyike volt a legközvetlenebb és legteriaészete** sebb egyéniségeknek. Ilaze Istvánban nem volt kifejlődve valamely tehet­ség egy bizonyos irányban, hanem ő az átlagos magyar ember, de sokszoros nagyításban. Ezért volt, hogy ennek a korszaknak legnagyobb elméje a legegészségesebb elme is volt, Egyénisége teljesen gyakorlati is volt, a gondolat csak ugródeszka volt, amelyről a tettre pattant," Nem ismer államférfit. akin*£; az etikai szempont annyira kötelező lett volna önmagára nézve, mint épen Tisza Istvánnál, 0 tulaj donképen erkölcsi felfogásának áldozata let*, Hiszen ha 5 maghunyászkodó, simulékony és megalkuvó lett volna, elkerülhette volna bukását, csak azt kellett volna tennie - amit könnyen megtehetett volna-j hogy keresse a népszerű­séget és világosítsa fel a közvéleményt, hogy nem ő volt előidézője a háborúnak. Hitvesi szeretetében, magyarságában, családi érzésében volt valami ünnepi vonás. Keveset látunk és sokat sejtünk. Az volt a hivatása, hogy két kezével tartóztassa fal a reánk leselkedő pusztulást. Évezredek minden ellentmondása, ma gr ars águnk minden tragikuma az ő lényére szállt és ebben neki mint egyénnak bele ^kellett pusztulnia. Valami csoda történt. Eltávozott a lélek a magyar a ágból é« Tisza István, alakjár a sz állt 's a magyarság, mely mindenáron öngyilkos­ságot akart elkövetni, Tisza Istvánban meg akarta ölni önmagát, Tisza István haláléval befejezést nyert a legnagyobb, a haermadik magyar tragédia. Kekünk érezni kell, hogy ezzel a tragédia véget ért és most a történelem­nek uj korszaka kezdődik és most el kell indulnunk az uj életre* Az ünnepély egynegyed nyolc érakor ért véget. :: P á r 1 s, október 51, A Nowyork Herald jelenti Washingtonból: Coolidge elnök azon az állásponton van, hogy az a körülmény, hogy Fran­ciaország a gazdasági szakértők felhat almáz éa át korlátozza, nem jelanti szükségképen fáradozásuk haszontalan voltát,/MTI/ c P ár is, október 31. A Matin jelenti Londonból: Azt hiszik, hogy az Egyesült ^laaok nagyköve ta , Harwey az angol külügyi hivatalban ma nyújtotta át az Egyesült Államoknak néhány nappal ezelőtt bejeién**' tett jegyzékét a jóvátételi kérgééről. /MTI/

Next

/
Thumbnails
Contents